Hírek
2018. Február 07. 06:00, szerda | Helyi
Összegyűltek a Győri Egyházmegye lelkipásztorai
Szent Ágota szűz és vértanú, a mell- és méhrákban szenvedő asszonyok védőszentjének emléknapján,hétfőn, Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Ezen a napon rekollekciót tartott a Győri Egyházmegye papsága Veres András megyéspüspök vezetésével a Győri Hittudományi Főiskolán. Az ünnepen szentbeszédet mondott Reisner Ferenc hegykői plébános.
Reisner Ferenc kiemelte: arra kaptunk feladatot, hogy lelkünkben templomot építsünk Isten számára. Egy olyan helyet, ahol Isten legfőbb törvénye, a szeretet parancsa határoz meg mindent. Így lesz jelen az életünkben Isten, aki szabadulást hoz számunkra. Ha az ókereszténységre visszatekintünk, számos vértanút, hitvallót találunk, akik Ágotához hasonlóan minden világi hívság, csábítás, fenyegetés és megpróbáltatás ellenére képesek voltak kiállni Krisztus ügyéért. Ágota szépségét meggyalázták, elvették méltóságát, a szenvedések hosszú sorát kellett átélnie, de a benne élő Jegyest, Jézus Krisztust nem tudták elragadni tőle. „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is a pokolba taszíthatja.” – idézte Máté evangéliumát (Mt 10,28) a hegykői plébános. A világ gyógyulásra vár. Vajon tudunk-e Jézus példájára gyógyírt adni embertársainknak? Ha Jézus valóban jelen van az életünkben, akkor képesek vagyunk arra is, hogy embertársainkhoz elvigyük őt. Jelenléte által gyógyulás és múlhatatlan öröm támad a lelkekben."
Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóirodája; gyorplusz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
