Hírek
2015. Augusztus 20. 12:59, csütörtök | Helyi
Összeütközött két repülőgép Szlovákiában, többen meghaltak
Hét ember vesztette életét Szlovákia nyugati részén csütörtök reggel két sportrepülőgép ütközésének következtében - közölte Zuzana Farkasova, a szlovák tűzoltóság szóvivője.
A baleset a cseh-szlovák határ mellett fekvő Cerveny Kamen (Vöröskő) falu határában Trencsén és Zsolna között történt. Az összeütközés után mindkét L-410-es típusú sportrepülőgép lezuhant, az egyik Vöröskő határában, a másik pedig egy nehezen megközelíthető erdős területen. A gépek mintegy 1500 méteres magasságban ütköztek össze, s a földbe csapódva roncsaik kigyulladtak.
Juraj Gyenes, a szlovák közlekedési minisztérium speciális vizsgálati csoportjának képviselője szerint a két sportrepülőgép egy légi parádén bemutatandó programját akarta begyakorolni. A két gép azért került a levegőben nagyon közel egymáshoz, mert az ejtőernyősök csoportos ugrást akartak végrehajtani.
Egyelőre nincsenek megbízható információk arról, hány ember volt a két gép fedélzetén. A Denník N napilap hírportálja a belügyminisztériumra hivatkozva azt írja, hogy a két repülőgép fedélzetén összesen 20 ejtőernyős tartózkodott. Andrej Hirjak, a mentőszolgálat szóvivője viszont a SITA hírügynökségnek azt mondta, hogy mintegy 36-40 ember volt összesen a gépeken.
A halálos áldozatok száma minden mértékadó forrás szerint hét: meghaltak a gépek pilótái és másodpilótái, valamint három ejtőernyős. A többi ejtőernyős sorsáról, illetve a sérültek számáról egyelőre nincsenek információk. A közszolgálati rádió szerint a tragédia helyszínére indult Robert Kalinák belügyminiszter és Viliam Cislák egészségügyi miniszter is.
Szlovákiában rövid időn belül ez már a harmadik repülőbaleset. Júniusban Kelet-Szlovákiában zuhant le egy mentőhelikopter. A balesetben a gép pilótája és a három mentős is életét vesztette. Július végén szintén az ország keleti részében pedig egy katonai helikopter zuhant le. A gép pilótája a balesetben életét vesztette, míg két kísérője súlyos sérüléseket szenvedett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
