Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2010. Június 06. 14:39, vasárnap | Kék hírek
Forrás: HírTV

Összeverte, majd bezárta élettársát

Összeverte, majd bezárta élettársát

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki fakanállal és puszta kézzel verte össze élettársát Ruzsán, majd egy melléképületbe zárta a sérült asszonyt.

A csongrádi településen még pénteken késő este veszett össze élettársával egy 50 éves férfi, s a szóváltás rövid időn belül erőszakba torkollott. Ennek során a férfi először egy fakanállal többször nagy erővel megütötte a nőt, majd ököllel is bántalmazta, illetve meg is rugdosta a szerencsétlen asszonyt. A nőnek a verés miatt 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek, de a férfi segítségnyújtás helyett a ház melléképületébe zárta őt.


A bezárt asszonyt végül a helyszínre érkező rendőrök szabadították ki, a dühöngő házigazdát pedig előállították és súlyos testi sértés, valamint személyi szabadság megsértése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az azóta őrizetbe vett férfinek nem ez volt az első ilyen esete, jelenleg is két büntetőeljárás van vele szemben folyamatban súlyos testi sértés kísérletének gyanújával.


HavariaPress

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.

2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek

ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms

Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.