Hírek
2011. Október 05. 07:20, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Osztrák-magyar energiahatékonysági tanácsadó létesül uniós forrásból
Közösen épít ki energiahatékonysági tanácsadó hálózatot a nyugat-dunántúli térségben a bécsi és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Az ausztriai Energiagazdálkodási Intézet, valamint a Centrope közép-európai régiót Magyarországon képviselő Ceurina Kft. A 2014 február végéig tartó Energiahatékonysági Szolgáltató Iroda kezdeményezés az AT-HU osztrák-magyar határ menti együttműködés részeként valósul meg. A program megvalósítását az unió csaknem 500 ezer euróval támogatja.
Szokolay Örs, a Ceurina ügyvezetője elmondta: a kezdeményezés több mint két éve alatt az osztrák szakemberek legalább húsz, elsősorban épületgépész végzettségű nyugat-dunántúli tanácsadót képeznek majd ki magyarországi és ausztriai helyszíneken. Az önálló munkához szükséges ismeretek elsajátítását követően a kiképzett energiahatékonysági tanácsadók két-három (az önkormányzatok számára ingyenes) feladat megvalósításában bizonyítják majd szakértelmüket: új és már működő közintézmények energiatakarékos üzemeltetésére dolgoznak majd ki konkrét, számításokkal megalapozott, gyorsan megtérülő megoldásokat.
Az összefogás résztvevői azt remélik a kezdeményezéstől, hogy a közintézmények mellett gazdasági vállalkozások is nagy számban veszik majd igénybe a 2014-től minden szereplő számára elérhető szolgáltatást, így a térségben a most még nagymértékben tapasztalható energiapazarlás pár éven belül látványosan csökken.
A bevezetendő modell mintája ÖkoBusinessPlan néven tíz éve működik sikeresen Bécsben. A szervezett tudatformálás eredményeként az osztrák fővárosban az új beruházások többsége már a leghatékonyabb energiahasználatot szavatoló műszaki megoldásokkkal valósul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
