Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2022. Október 05. 07:15, szerda | Helyi

Öt év börtönre ítélték a tanárát megkéselő diákot

Öt év börtönre ítélték a tanárát megkéselő diákot

Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt öt év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék hétfőn azt a fiatalt, aki 2019 decemberében megkéselte tanárát egy győri középiskolában.

A vádirat szerint az elkövetéskor 17 éves vádlott a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója volt. December 5-én, a második tanórán hármast kapott korábbi matematika dolgozatára, ami annyira felzaklatta, hogy azt mondta osztálytársainak, le fogja szúrni a tanárnőt, de kijelentését a társai nem vették komolyan.

Az ötödik óra elején a fiú azt mondta a padtársának, hogy "megvan a terv", majd azt színlelve, hogy szeretne mutatni valamit a tanárnőnek, kiment hozzá, odaadta a füzetét, mögé lépett és bal oldalán, lapockatájékon hátba szúrta. A tanárnő a földre rogyott, a vádlott pedig mellé guggolt és a feje fölé emelt késsel még kétszer lesújtott a nő nyaka és mellkasa felé. A fiút az egyik osztálytársa fékezte meg, aki elvette tőle a kést. Miután a vádlottól megkérdezte, hogy miért csinálta, azt felelte, hogy "majd ebből tanul, elegem van a tanárnőből".

Az 51 éves tanárnő életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, bal tüdeje összeesett, több végtagja is sérült.

Máté Kinga a Győri Törvényszék szóvivője elmondta, a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe azt a megállapítást, hogy a vádlott eshetőleges szándékkal követte el a bűncselekményt, ami kizárja az előre kiterveltséget. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért és a minősítés megváltoztatásáért fellebbezett. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

A vádlott továbbra is bűnügyi felügyelet alatt áll.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi

10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben

Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.

2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi

Befektetői életműdíj a Danának

A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.

2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi

Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?

Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.