Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2018. Április 03. 11:45, kedd | Belföld

Öt éve törvénytelen a parkolás Erzsébetvárosban, Budapesten

Öt éve törvénytelen a parkolás Erzsébetvárosban, Budapesten

Budapest VII. kerületében továbbra is magáncég üzemelteti a parkolást, ez azonban 2012 óta törvénytelen, a kerület emiatt több százmillió forintos bevételről mondott le.- írja a 444.hu.

Tavaly nyáron a kerület vezetése hivatalosan is elismerte ezt, de nem történt semmi.

Az Alkotmánybíróság 2010. júniusban semmisítette meg azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok magáncégeknek adják át az elég jó üzletet jelentő parkolóhely-üzemeltetést. Az új törvény szerint a parkolás-üzemeltetést az önkormányzatok kizárólag a 100 százalékos tulajdonukban álló cégekkel végeztethetik. Ferencváros mellett Erzsébetváros volt a másik kerület, ahol mégis magáncégek üzemeltették a parkolást.

Az erzsébetvárosi önkormányzat 2009. december 23-án, karácsony előtt egy nappal kötött 10 évre szóló szerződést az Er-Park nevű konzorciummal, amelyben önkormányzati érdekeltség nincs, a konzorcium tagjai között van viszont a Centrum Parkoló nevű cég, amelynek képviselője, Fürst György. A cég és Fürst György büntetőügyben is érintett. Az erzsébetvárosi Er-Park és a ferencvárosi Fer-Park között tulajdonosi átfedés is van.

A magáncégek részvételét a törvény 2010. június 4-én tiltotta meg a parkolásban, de egy kiskapu elvileg megadta a lehetőséget a korábban megkötött szerződések kifutására. De ezt az átmeneti rendelkezést is hatályon kívül helyezték 2012. augusztus 7-én. A 444.hu szerint legkésőbb innentől, azaz öt éve már biztosan az önkormányzatnak saját céget kellett volna létrehoznia a parkolásra Erzsébetvárosban is.

Érdekes módon a kerület vezetésének csak tavaly tűnt fel, hogy egy magáncég már öt éve törvénytelenül üzemelteti a kerületi parkolást. Bajkai István fideszes alpolgármester, az Orbán-család ügyvédje (a vasárnapi választáson a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje) tavaly kezdett el foglalkozni az üggyel. A szerződéseket átnézve kimondta, hogy a magáncég működésére a törvény nem ad lehetőséget, de azóta sem történt semmi az ügyben.

Bár a szerződés szerint a kerület kap pénzt a parkolási cégtől (évi kb. 200-350 millió forintot), ha maga üzemeltetné, jóval több lenne a bevétele. A kerületi ellenzéki képviselők szerint így az elmúlt években több száz millió forinttól esett el Erzsébetváros.

Bajkai tavaly decemberben olyan előterjesztést nyújtott be a képviselő-testületnek, amely szerint a közel 8000 parkolóhelyét fenntartó ER-Park valójában nem végezhetné ezt a feladatot, úgyhogy a szerződése meg is szűnt, viszont mindezért sem az önkormányzat, sem a cég nem felelős.

Forrás: index.hu

Fotó: Bődey János / Index

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

A Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben

Megkezdjük a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampány második szakaszát, a Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben