Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2011. Március 05. 14:29, szombat | Kék hírek
Forrás: HírTV

Öt év fegyházat kapott az egykori rendőrtanonc

Öt év fegyházat kapott az egykori rendőrtanonc

Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte a Vas Megyei Bíróság azt a 44 éves férfit, aki egy rendészeti szakközépiskolás nő segítségével kirabolta az egyik szombathelyi takarékszövetkezetet, még 2009 decemberében. Segítője, aki egyben


2009. december 1-jén rabolta ki egy fegyveres bandita a vasi megyeszékhely Gyöngyös parti sétányán lévő takarékszövetkezetet. A fején harisnyával, kezében pisztollyal támadó férfi több mint ötmillió forintot zsákmányolt. A rokkantnyugdíjas rablót nem sokkal az eset után elfogták szombathelyi lakásában a rendőrök. Az elfogással egy időben a körmendi rendészeti szakközépiskola egyik másodéves diákját is előállították.

A fiatal nőt, az ügy másodrendű vádlottját bűnsegédlet miatt ítélte el a bíróság. Bár a rendőrnek készülő nő tagadta bűnösségét, az eljárás során bebizonyosodott, hogy az elrabolt pénz közel felét megkapta a rablás után, melynek előkészítésében vett részt. Kiderült az is, hogy az akkor még rendészeti szakközépiskolás nőt a rablás után kivezényelték a helyszín biztosítására.

A pénteken megszületett ítélet nem jogerős.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.