Hírek
2012. Április 06. 12:11, péntek |
Bulvár
Forrás: www.mti.hu
Palya Bea babát vár és a nyár végéig koncertezik
Anyai örömök elé néz Palya Bea - az egyik legtehetségesebb magyar énekesnő erről az MTI-nek adott interjúban beszélt.
Mint elmondta, tervei szerint augusztus végéig fog koncertezni, egy új CD-t és egy koncert DVD-t is kiad, év végére pedig megjelenik egy könyve a babavárásról. "Érdekes egybeesés, hogy tavaly október 3-án jelent meg Ribizliálom című könyvem és CD-m, és idén ugyanerre a napra vagyok kiírva babát szülni. Szokásos év eleji mexikói tartózkodásom során tudtam meg, hogy áldott állapotban vagyok. Régóta vágyom gyerekre, a szülés előtt ugyanakkor áprilistól a nyár végéig sok koncertem lesz és még többet szeretnék" - fejtette ki Palya Bea.
Mint mondta, tavalyi évét meghatározta személyes hangú esszékönyvének megírása, emiatt kevesebb ideje jutott az éneklésre, idén azonban minél többet szeretne fellépni. Május 9-én például ismét koncertet ad a Művészetek Palotájában (Müpa), ahol Szefárd triójával, azaz Bolya Mátyással (koboz, citera) és Dés Andrással (ütőhangszerek) szefárd dalokat fog előadni ladino (régi spanyol) nyelven és magyar műfordításban. "Már három éve tart nálam a szerelem a szefárd zene iránt. A kisázsiai, zsidó eredetű zene az évszázadok során folyamatos kölcsönhatásban volt az iszlámmal, de keveredett a bolgár, a török, a görög muzsikával is, és van benne egy jó adag középkori zene.
A Müpában az Ezeregy szefárd éjszaka című műsorban spanyol-portugál cantigákat is fogok énekelni, ami ritmus- és dallamvilágában szintén rokon a szefárddal. Szeretném a magyar közönségnek a szefárd szövegkincset is bemutatni, amely eltér a magyar népzenétől, hiszen a tengerpartot, a keleti nyugalmat, a zsidó népszokásokat írja le" - mesélte az énekes. Palya Bea beszámolt arról, hogy szefárd dalaiból a tervek szerint a nyár végén CD és DVD is megjelenik: a CD-n idei koncertfelvételek fognak szerepelni (ezzel a műsorral júniusig fellép például Nagyváradon, Vácott, Keszthelyen és Debrecenben is), a DVD-n pedig a fővárosi Zsinagógában adott tavalyi koncertje lesz rajta.
Újra játssza az Álom-álom, kitalálom című gyerekműsorát is májusban az Erzsébetligeti Színházban, és lesz koncertje a fúvós hangszereken játszó Szokolay Dongó Balázzsal duóban. "Idén is lesz Palya-udvar a Művészetek Völgyében július 27. és augusztus 5. között Kapolcson. A babzsák, a függőágy, a nyugalom, a beszélgetések és a koncertek mellett kiemelt téma lesz a tehetségkutatás, amelyhez két pályázat kapcsolódott. Összesen 83-an jelentkeztek a zenei tehetségkutatóra, közülük választják ki azokat, akik felléphetnek produkciójukkal a Palya-udvarban, utazással kapcsolatos írásaikkal pedig 12 és 20 év közötti fiatalok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Az esélyegyenlőség jegyében a fesztivál egyik napján kizárólag e témához kapcsolódó produkciók lesznek a programban, fellépnek a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai is" - számolt be kapolcsi terveiről a művész.
Az MTI-nek elmondta, hogy augusztus végén a Zsidó Nyári Fesztivál keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban is fellép még a szülés előtt, ennek a koncertnek ezért lesz "És egyben az utolsó" a címe. Sikeres tavalyi könyve, a Ribizliálom kapcsán Palya Bea felidézte, hogy a megjelenés után született egy Kibeszél című, 36 részes videósorozat, amelyben színészek, kutatók, szociológusok, írók, zenészek mondták el gondolataikat öt-öt percben közvetlen, intim hangnemben írt munkájának apropóján. "Számomra ez nagyon sokat jelentett, megértettem újra, hogy csak egy belső középpontból érdemes alkotnom, bárki bármit mond. Megnyíltam a könyvben, az olvasóim pedig megnyílással válaszoltak".
Az énekes már dolgozik második könyvén, amely a babavárás időszakának pillanatait, gondolatait, érzéseit örökíti meg sajátos napló- és blogszerű formában. Mint mondta, a mexikói kis faluban, Zipolitében kezdte az írást, amellyel most elsősorban nőtársaihoz akar szólni, talán segíteni. A könyvben, amelyben már benne lesz a szülés is, a tervek szerint az év végén jelenik meg.
Palya Bea a mai fiatal énekes generáció egyik legsokoldalúbb alkotója, a magyar népzene mellett a Kárpát-medencei, balkáni, cigány és keleti népek dallamkincsét is felhasználja. Kezdetben a Zurgó zenekarban, majd a Folkestrában énekelt, később pedig saját zenekarával, a Palya Bea Quintettel valósította meg terveit. Első szólólemeze, az Ágról-ágra 2003-ban jelent meg, meselemezt írt Álom-álom, kitalálom címmel (2004) Gryllus Samu hangszerelésében, 2005-ben Weöres Sándor Psychéjét szólaltatta meg. Adieu les Complexes című albuma 2008-ban felkerült a World Music Charts Europe húszas listájára, az Egyszálének (2009) népdalokat és saját szerzeményeket egyaránt tartalmaz, a 2010-es Én leszek a játékszered pedig egykori táncdalfesztiválos slágerek átértelmezését. 2011-ben jelentetett meg először koncertfelvételeket, a könyvvel azonos című album, a Ribizliálom négy élőben felvett dalt tartalmaz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
2026. Február 28. 18:00, szombat | Bulvár
Bryan Adams decemberben az MVM Dome-ban lép fel
Nyolcadik alkalommal érkezik koncertezni Magyarországra Bryan Adams. A világhírű kanadai rocksztár két évvel ezelőtti estje után december 16-án ismét az MVM Dome-ban lép fel.
2026. Február 27. 14:00, péntek | Bulvár
Szerencsekoncertek tavasszal országszerte az Ötöslottó jegyében
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
