Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2016. Július 07. 16:31, csütörtök | Helyi
Forrás: EUROCOMM PR, Fotó: Copyright: Jobst / PID

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Centrope-díj 2016

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Centrope-díj 2016

Tizedik alkalommal osztják ki 2016. szeptember 7-én, 10:30 órakor a Bécsi Városházán Katona Ágnes, DiS.art. fővédnöksége alatt az idei Centrope-díjat.

A csatolt fotón Katona Ágnes, a Nemzetközi Duna Filharmónia vezetője látható (balról a harmadik), aki 2014-ben vehette át a 10 ezer eurós összértékű elismerést.

Az elismeréssel azokat a kezdeményezéseket és személyeket díjazzák, akik kiemelkedően hozzájárultak a regionális együttműködésekhez. Nevezze be kedvenc projektjét!

Centrope-díj 2016 nevezési határidő: 2016. július 29.

A CENTROPE kezdeményezést 2003-ban azzal a céllal alapították, hogy intenzívebbé tegye a „Vienna Region“ (Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland) illetve a szomszédos országok (Csehország, Szlovákia és Magyarország) vele határos területeivel kialakított együttműködést és tapasztalatcserét.

A Centrope alapítványi díj összértéke: 10.000 euró
A 10.000 euró összértékű Centrope-díjat évente osztja ki egy szakmai zsűri olyan intézményeknek és személyeknek, akik „kimagasló teljesítményükkel hozzájárultak a határon átnyúló regionális együttműködéshez“. Olyan személyeket keresünk, akik saját tevékenységükkel, vagy egy intézmény képviselőjeként ötleteikkel és kezdeményezéseikkel kimagaslóan sokat tettek a régióért.

A régió teljes területéről várjuk személyek és/vagy intézmények nevezését írásos formában a következő információk megadásával:

• A díjra előterjesztett személy neve
• Elérhetősége és telefonszáma
• Az elismerésre javasolt tevékenység írásos összefoglalója max. egy oldal (DINA-4) terjedelemben (kérjük tüntesse fel a projekt időtartamát is, ugyanis a díjazott projektnek már meg kellett valósulnia)
• A nevező személy illetve intézmény neve és címe
• Esetleges kérdések felmerülése esetén telefonszám és e-mail-cím

A mycentrope oldalán azonnal benevezheti favoritját:
http://www.mycentrope.com

A nevezéseket írásban 2016. július 29-ig a következő címen is be lehet nyújtani:

Magyarország Nagykövetsége
Bécs, Ausztria
Bankgasse 4-6
1010 Wien
E-Mail: mission.vie@mfa.gov.hu
Fax: 0043 / 1 535 99 40

Centrope alapítványi díjkiosztó: 2016. szeptember 7., 10:30 óra, Bécsi Városháza Steinsaal II. terme (Feststiege 2)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 09:14, csütörtök | Helyi

Vastapssal búcsúztatták a hívek Benkovich Ferenc atyát

Nem elköszönni, hanem megköszönni – ezzel a lelkülettel gyűlt össze a hatalmas tömeg a győri Szentlélek templomban, hogy utolsó miséjén hálát adjanak a plébánosért, akit kényszernyugdíjazott a püspöke.

2024. Augusztus 01. 08:10, csütörtök | Helyi

Felpöröghet az albérletpiac Győrben is

Az egyetemi ponthatárok kihirdetésével magasabb fordulatszámra kapcsolhat az albérletpiac.

2024. Augusztus 01. 07:13, csütörtök | Helyi

Nagyon megbüntette a hatóság a hulladékégetőt

A legutóbbi tűz miatt tett bejelentést a városrész önkormányzati képviselője a kormányhivatalnál, a hatóság döntését pedig nyilvánosságra hozta.

2024. Július 31. 09:15, szerda | Helyi

Elhunyt Dunaszentpál polgármestere

Váratlan és fiatalon elhunyt Csontos Attila dunaszentpáli polgármester.