Hírek
2015. Március 02. 15:15, hétfő |
Helyi
Forrás: InfoGyőr
Pár perc rémület a Győri Nemzeti Színházban - Az egyik színész majdnem felakasztotta magát
Ijesztő, szerencsés kimenetelű baleset történt a szombat esti Jézus Krisztus szupersztár előadás egyik legdrámaibb jelenetében. A Júdást alakító Sándor Péter egy kötelet húz a nyakába, letérdelve, mintha lógna, játssza a híres öngyilkossági jelenetet. A szombati előadáson Sándor Péter késve érkezett ehhez a ponthoz, a sietség miatt kapkodni kezdett, úgy tette fel a kötelet a nyakába, hogy az feljebb csúszott az állánál. A nyakát megnyomta a kötél, megijedt, nem tudta kioldani magát. A helyzetből kollégái a lehető leggyorsabban kiszabadították, az ügyelő rövid időre összehúzta a vasfüggönyt, majd a másik szereposztás Júdása, Mohácsi Attila vette át a szerepet, és oldotta meg az utolsó jelenetet.
A helyszínen tartózkodó ügyeletes orvos azonnali elsősegélyben részesítette Sándor Pétert, majd az előadás és a meghajlás után, biztonsági vizsgálatra kórházba küldte.
Forgács Péter igazgató elmondta, a darabban alkalmazott technikát sokat gyakorolták, a produkcióhoz felkért biztonsági szakember is biztonságosnak minősítette.
Szerencsére a nagy ijedtségen kívül nem történt nagyobb baj, Sándor Péter azóta már két előadást is játszott a musicalből. Hogy teljesen kizárt legyen egy hasonló baleset, Forgács Péter rendező változtatott a jeleneten és többé nem kerül kötélbe Júdás feje.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
