Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2014. Február 14. 08:00, péntek | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Párkapcsolat nélkül boldogtalanok a magyar fiatalok

Párkapcsolat nélkül boldogtalanok a magyar fiatalok

Kapcsolatfüggők és elvágyódók a hazai fiatalok – derül ki a VIVA TV friss, 30 országban, köztük Magyarországon végzett felméréséből.

Míg nemzetközileg a 15-24 éves generáció boldogságát a barátok és a családdal együtt töltött idő jelenti, addig a hazai fiatalokat főleg a párkapcsolat megléte teszi boldoggá. A vizsgált országok közül a magyar fiatalok közül gondolják ráadásul a legtöbben azt, hogy jobb lenne az életük egy másik országban.

Nemzetközi szinten a fiatalok 74 százaléka definiálja a boldogságot a siker egyik alappilléreként. A globális kutatásban részt vett több mint 18 ezer fiatal válaszából kiderült, hogy a 30 vizsgált ország közül a Mexikóban élő milleniumi korosztály érzi legjobban magát, az itteni fiatalok 93 százaléka vallja azt, hogy boldogan él. Ez a 74 százalékos globális átlaghoz képest kiemelkedően nagy arány, a magyarok ehhez képest kissé le vannak maradva a maguk 70 százalékával. A kutatás alapján 17 százalékal boldogabbak a hazai fiatalok, mint a legszomorúbbnak számító japánok a maguk 50 százalékával, a portugáloktól, a görögöktől és az olaszoktól viszont alig vagyunk lemaradva.

A legújabb trendek szerint azonban világszerte divatba jött, hogy a fiatal generáció tagjai ahelyett, hogy magukat sajnáltatnák, tesznek a jövőjükért: tanulnak, fejlesztik magukat, odafigyelnek az egészségükre, és a pénzügyeiket is az elkövetkező évek függvényében intézik. Ez a kutatás szerint a magyar fiatalokra kevésbé jellemző, ők inkább otthon ülnek, rengeteg tévéznek és számítógépeznek, legszívesebben azonban nem egyedül teszik ezt. A magyar fiataloknak ugyanis saját bevallásuk szerint még családjuknál is fontosabb, hogy legyen barátjuk, barátnőjük. Ellenben fő stresszforrásukat is ez jelenti, 56 százalékuk emiatt szorong leginkább, amellett, hogy 64 százalékuk problémaforrásának a munkahelykeresést jelöli meg főként – ezek a számok kiemelkedően magasnak számítanak nemzetközi viszonylatban.

Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint több okra is levezethető a generációra jellemző kapcsolatfüggőség.

„Azt gondolom, hogy Magyarországon még nagyon jellemző, hogy a szülők a létfenntartásért túlóráznak, fáradtak, és ezért nem tudnak megfelelő mennyiségű időt tölteni a gyermekeikkel. Emiatt a fiatalok a kortárs-csoportok felé fordulnak. Mivel az önbizalomhiányt erősítő iskolai rendszerek nem az egészséges küzdelmet, hanem szorongást és rivalizálást eredményeznek, ez lecsapódik a baráti kapcsolatokban is. Ezek miatt a fiatalnak az marad, hogy a partnerébe kapaszkodjon, tőle várja az elismerést. Sajnos ebben is sokan csalódnak, ahogyan a többség a tekintetben is kiábrándult, hogy van-e itthon jövője. A rendszerváltást megélt szülők nagy részétől ugyanis feladást és pesszimizmust tapasztalnak. Ebből fakad, hogy kiutat keresnek, akár azon az áron, hogy elhagynák az országot”- mondja Almási Kitti.

A legérdekesebb eredmények egyike, hogy nemzetközileg a 15 éven felülieknek még mindig a 24%-a hisz abban, hogy jóval többet keres majd, mint szülei. Ez a 2006-os adatokhoz képest 6 százalékos esést jelent, mégis a tágabb lehetőségek, az internet, és a szabad külföldre vándorlás opciója optimizmussal tölti el a fiatalokat. A VIVA felmérése szerint a hazai fiatalok csupán 56 százaléka büszke arra, hogy magyarnak vallhatja magát, a nemzetközi 83 százalékos átlaggal szemben. A magyar 15-24 éves generáció tagjainak 69 százaléka gondolja úgy, hogy jobb élete lenne egy másik országban, ezzel az aránnyal az első helyen szerepelnek a hazai válaszadók. A legjobban a kanadai és a japán fiatalok érzik magukat az országukban, náluk csak közel 20 százalékos az elvágyódási arány.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:45, péntek | Életmód

Augusztus 20. - A Mákvirág lett idén Magyarország tortája

2024. Augusztus 01. 07:53, csütörtök | Életmód

Szallas.hu: idén többen utaznak Horvátországba

Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest

2024. Július 31. 07:55, szerda | Életmód

A legjobb rendező díját nyerte Amerikában Tóth Barnabás pszichothrillere

A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

2024. Július 31. 07:42, szerda | Életmód

Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.