Hírek
2018. November 05. 06:25, hétfő | Bulvár
Pataki Zita bevallotta a férjének, hogy megtetszett neki valaki
Az időjós és férje kapcsolata a kritikus hetedik évbe ért. Olyan sok minden történt velük az eltelt idő alatt, ami talán sok párt szétválasztott volna, de az ő kapcsolatukat csak megerősítette.
Zita büszke a testére, ahogy a Best magazinnak magyarázza, húszéves korában nem nézett ki így, ismét ötössel kezdődik a súlya. Nagy fogyásának oka és apropója az volt, hogy nyolc sikertelen lombik után teljesen kitisztítsa a szervezetét, mert nem adták fel, hogy gyermekük születhessen.
„Mérlegeltük a lehetőségeket, amikor belevágtunk a lombikprogramba, és már akkor úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk örökbefogadni. (…) Ha végül sikerül természetes úton megfogannia a babánknak, nagyon örülünk, de ha nem, elfogadjuk. Ha valami nem megy az ember életében úgyis jön valami más, ami akár lehet a mindennap szépsége.” – mondja Zita párja a lapnak, és látszik, mennyire rajong kedveséért, milyen nagy szerelem az övék.
„Az első randink kétnapos volt" – meséli Zita. – Arra kértem, Attit, hogy az első találkozásokon csak beszélgessünk, ismerkedjünk. Olvastam egy pszichológiai kísérletről, miszerint két ember körülbelül háromszáz kérdésből képes annyira megismerni egymást, hogy egymásba szeressenek - árulta el a Class FM műsorvezetője, ahogyan azt is, hogy csak jó néhány teszt után jöhetett az első csók. Hat nap után boldogín írta meg édesanyjának, hogy megtalálta a férjét. Ezután már simán ment minden, de ahogy más párokat, őket is érték külső hatások, szólnak egymásnak, ha felizgatja őket egy másik férfi vagy nő:
„Megbeszéltük, hogy ha ilyen van, szólunk a másiknak. Aznap a vacsoránál cssak egy mondatot mondjunk: ma hatással volt rám egy férfi vagy nő.” - mondja Attila.
Öt évnek kellett eltelnie, mire ez megtörtént, mégpedig Zita részéről, aki találkozott egy férfival, érezte, hogy tetszik is neki, sőt a férfi írt is aztán a Facebookon.
„Válaszoltam neki, arra kértem, hívjon fel, mert tudtam, hogy a levelezés izgalommal jár, és az már egy következő szint. Este szóltam Attinak és mindent elmeséltem. Nem tudtuk, mi lesz, csak bíztunk egymásban és az őszinte kommunikációban. Amikor felhívott, vele is őszinte voltam" – tette hozzá Zita, aki elárulta a férfinak, hogy bár ő is és a sorai is nagyon tetszenek, férje van, akit nagyon szeret.
Azóta nem történt ilyen és nagyobb szenvedély és szerelem fűzi őket egymáshoz, mint valaha, olyan érzelmek, amik túlélték a sikertelen lombikprogramokat.
Forrás: blikk.hu
Kép: blikk.hu - RAS-Archívum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
2026. Február 28. 18:00, szombat | Bulvár
Bryan Adams decemberben az MVM Dome-ban lép fel
Nyolcadik alkalommal érkezik koncertezni Magyarországra Bryan Adams. A világhírű kanadai rocksztár két évvel ezelőtti estje után december 16-án ismét az MVM Dome-ban lép fel.
2026. Február 27. 14:00, péntek | Bulvár
Szerencsekoncertek tavasszal országszerte az Ötöslottó jegyében
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
