Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2010. Augusztus 26. 07:53, csütörtök | Bulvár
Forrás: A-Z PRodukció

Patkós Éva az új Baywatch lány

Patkós Éva az új Baywatch lány

Szépségversenyre hívták a magyar természetes szépségeket, amelynek segítségével kereseték azt a lányt, aki nemcsak csinos, de az Internetet is tudja használni.

 

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő álomállást hirdetett csinos és okos úszómesterjelölt lányoknak. A jelentkezőknek a fürdő fejlesztési programjából kellett a világháló segítségével felkészülniük. Az eredeti ötven jelentkezőből sokan visszaléptek, mert sokaknak ez jelentette a legnagyobb gondot. Márpedig a szellemi megpróbáltatás ezzel nem ért véget, a győztesnek a programot népszerűsítő szöveget is meg kell tanulnia. A 32 éves nyertes, Patkós Éva azonban úgy véli, ez nem jelent majd neki gondot. Az egy heti munkáért felajánlott negyedmillió forint komoly motiváló erő.

 

Már a fele munkaidejét letöltötte a Baywatch lány, s sok izgalomba volt része az elmúlt napok során. Minden nap minden medencénél ügyel egy keveset, így már megismerkedett az egész fürdőkomplexummal.

 

A kérdésre, hogy hogyan állnak hozzá a fürdőző vendégek azt felelte, hogy mindig akadnak olyan kacérkodó fiúk, akik habár nem mernek hozzá közeledni, de mindig úgy ugrálnak a medencékbe, hogy Ő biztos csurom vizes legyen. Mosolyogva mesélte, volt két fiú, akik eljátszották, hogy fuldokolnak, hogy a Baywatch nyertes kimentse őket, de hamar lebuktatták magukat, így nem került sor az életmentésre.

 

Éva azt is hozzátette, hogy kedvenc helye a gyermek medence, ahol az anyukákat nyugtatja jelenlétével, de a hullámmedencét is nagyon szereti, hiszen minden órában kétszer beindítják a gépezetet, amit nagyon élveznek a vendégek. Megfogadta viszont, hogy addig nem megy haza, amíg az összes csúszdát ki nem próbálja, hiszen eddig csak a munkájára koncentrált.

 

Röviden a projektről:

 

A projekt az ÚMFT Nyugat-dunántúli Operatív Programja keretén belül 899.100.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, a teljes fürdőberuházás összköltsége 2,997 milliárd forint. A beruházás ez év februárjában kezdődött meg, a nyári szezonra már el is készültek a szabadtéri létesítmények. A hullámmedence melletti zöld területen került kialakításra 3 új, izgalmas csúszda, a csúszdák 9 méter magas toronyból indulnak. A három csúszda egyike igazi kuriózum, Magyarországon egyedülálló: felfelé ívelő szakasza is van, tehát nem csak lefelé, hanem felfelé is csúszunk rajta.

 

A szabadtéri létesítmények átadása csak az első lépcsőfoka annak az Európai Unió által támogatott nagyszabású beruházásnak, melynek közvetlen célja, egy olyan többgenerációs fürdő és egészségturisztikai központ létrehozása, ahol a fiatalok és idősek, valamint a kisgyermekes családok egymástól elkülönítve, mégis együtt tudnak pihenni. Ősszel elkészül a fedett épületszárny, mely igazi családi komplexum lesz, amely borús, esős időben, valamint a téli hónapokban is ideális körülményeket biztosít a vendégek számára.

 

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár

Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült