Hírek
2024. Május 29. 08:12, szerda | Helyi
Per Johansson marad a győri kézilabdacsapat vezetőedzője
Per Johansson marad a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Győri Audi ETO kézilabdacsapatának vezetőedzője a következő idényben is.
A kisalföldi alakulat március derekán nevezte ki a holland női válogatott svéd szövetségi kapitányát a kispadra a dán Ulrik Kirkely helyére. A klub szombaton honlapján jelentettebe, hogy a 2024/25-ös szezonban is ő vezeti az együttest.
Endrődi Péter ügyvezető elárulta, a kezdetektől fogva korrekt megbeszéléseket folytattak Johanssonnal. "Megállapodtunk márciusban, hogy bármilyen, a következő szezonról szóló tárgyalást csak egy sikeres Final Four kvalifikációt követően kezdünk el. A Vipers elleni továbbjutást és az FTC elleni hazai győzelmet követően értékeltük a csapat helyzetét, és az utat, amit március vége óta megtettek a lányok Per vezetésével. Alapos és részletes megbeszéléseken vagyunk túl, és aláírtunk egy 1+1 éves szerződést. Per számára egyértelmű célokat határoztunk meg az idei évadban, és ugyanígy jártunk el az új kontraktus esetében is" – fejtette ki az ügyvezető.
"Örömmel írtam alá az új kontraktust, hiszen nagyon jól érzem magam Győrben. A lányokkal hamar megtaláltam a közös hangot, a klub a legszervezettebb, amit eddig valaha is láttam, és az a folyamatos maximalizmus, ami itt körbe vesz minket, hihetetlenül inspiráló. Nagyszerű kerettel dolgozhatok majd jövőre is, de ez most még nagyon távol van" – szögezte le a tréner, aki kiemelte: a keretnek és neki is jó, hogy lezárult az edzőkérdés, így már csak a négyes döntőre fókuszálnak, amelynek jövő hétvégén a budapesti MVM Dome ad otthont.
"Nem titok, voltak más ajánlataim is, de részletekben nem is foglalkoztam ezekkel, mert a legelső helyen a győri szerződéshosszabbítás állt. Büszke és boldog vagyok, hogy ennek a patinás és sikeres klubnak én lehetek a vezetőedzője" – szögezte le Per Johansson. A szakmai stáb végleges összeállításáról még folyamatban vannak a tárgyalások a honlap beszámolója szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
