Hírek
2013. Február 11. 13:02, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Péri reptérfejlesztés - Júniusban nagygépeket is fogadhat a légikikötő
Júniusban már működhet a meghosszabbított kifutópályával és elektronikus leszállástámogató rendszerrel a péri repülőtér - mondta a hétfői sajtótájékoztatón az Audi Motor Hungaria Kft. ügyvezetésének elnöke, Thomas Faustmann.
A fejlesztések után Boeing-737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek is használhatják majd a repülőteret.
Az építkezések miatt a repülőtér - feltehetően májusban - néhány hétre leáll majd.
Thomas Faustmann az MTI érdeklődésére elmondta: a beruházás 6,6 millió eurós költségéből 4,9 milliót áll cég, amely az Audi-konszern harmadik legnagyobb gyárát működteti. Hozzátette: mivel globális piacra, nemzetközi szakembergárdával fejlesztik termékeiket, elengedhetetlen a számukra, hogy minél jobban kihasználhassák munkatársaik idejét, és biztonságosan szállítsák őket; ebben fontos szerep jut a légikikötőnek.
Emlékeztetett arra, hogy hetenként csaknem húsz járatuk használja a péri repteret, és az utasforgalom zömét is az Audi-telephelyek között utazó munkatársak adják. A járműgyár több mint egy évtizede a légikikötő stratégiai partnere. Az általuk generált utasforgalom tavalyelőtt megduplázódott, 2012-ben pedig a háromnegyedével nőtt.
Borkai Zsolt (Fidesz) győri polgármester jelezte, azt várják a beruházástól, hogy "a győriek számára kinyílik a világ", hiszen a mostani fejlesztés utánra egy másik fázist is terveznek. Ennek célja az lesz, hogy "komolyabb utasforgalomra" is alkalmassá tegyék a repteret.
"Ami jó az Audinak, az jó Magyarországnak" - fogalmazott az eseményen Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki arra emlékeztetett: akárcsak most, az utóbbi húsz évben is az volt a felek együttműködésének titka, hogy minden résztvevő jól járt vele.
Utalt arra: azzal, hogy az állam megvásárolja Pér részesedését a repteret üzemeltető Győr-Pér Airport Kft.-ben, a megyei részesedés átvételével szerzett tulajdoni hányada 12 százalékra emelkedik.
Arra a kérdésre, hogy más regionális repterekben is tervez-e tulajdonrészt szerezni az állam, Szijjártó Péter úgy nyilatkozott: "nincsen olyan általános tervünk,hogy regionális repterekben növeljük a résesedésünket", ha felmerül ilyen helyzet, egyenként értékelik, érdemes-e beszállni vagy tulajdonrészt növelni.
A közlekedésfejlesztési programokban "szerep jut" majd a regionális reptereknek - közölte az államtitkár az MTI azon kérdésére válaszolva, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban juthatnak-e közösségi forrásokhoz ezek a légikikötők.
A korábbi tájékoztatás szerint a péri repülőtéren a fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbítják meg a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-százméternyi biztonsági sávot építenek. A gurulóutat tíz és félről tizenöt méteresre szélesítik, új leszállórendszert építenek, bővítik a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kap a légikikötő.
Az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió euró, a landolási rendszeré pedig 1,4 millió euró. A kiszolgálólétesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések beszerzése 500 ezer eurót igényelhet. A fejlesztést követően Boeing 737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek is használhatják a légikikötőt, amely további fejlesztéseket követően diszkont légitársaságok úti céljává is válhat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.

