Hírek
2010. Szeptember 04. 14:41, szombat |
Sport
Forrás: NSO
Petacchi már huszadszor örülhetett a Vueltán
![Petacchi már huszadszor örülhetett a Vueltán](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Az olasz Alessandro Petacchi nyerte meg a spanyol kerékpáros-körverseny 7. szakaszát. Az olasz sprinter huszadik alkalommal diadalmaskodott a Vuelta a Espanán. Összetettben továbbra is a belga Philippe Gilbert áll az élen.
A mai nap szökevényei - Dominik Roels (Milram), Martin Pedersen (Footon-Servetto), Vlagyimir Iszajcsev (Xacobeo Galicia) és Jorge Montenegro (Andalucia Cajasur) - nem sokat vártak akciójukkal, szinte rögtön a rajt után megléptek, és harminc kilométert megtéve már több mint tízperces előnnyel vezettek.
A mezőny ezt követően kezdte el növelni a tempót, leginkább a Lampre, a HTC-Colombia és a Garmin fő szerepvállalásával. A négy szökevényt végül öt kilométerrel a vége előtt fogták be, így innentől kezdve a sprintereken és segítőiken volt a világ szeme.
Az orihuelai finist követően a Lamprénál örülhettek, mivel Alessandro Petacchi egy kerékpárhosszal megelőzte Mark Cavendisht, a többieket pedig még többel. A harmadik helyen az argentin Juan José Haedo ért célba.
A 36 éves olasz sprinternek ez volt a 20. szakaszgyőzelme a Vueltán - amelyen 1996-ban indult először -, a három nagy körversenyt (Giro d'Italia, Tour de France, Vuelta a Espana) tekintve pedig már a 47. etapsikerét érte el.
Összetettben nem történt változás az élmezőnyben, továbbra is a belga Philippe Gilbert vezet, előnye tíz másodperc a két spanyol, Igor Antón és Joaquin Rodríguez előtt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.