Hírek
2018. Március 22. 08:00, csütörtök | Belföld
Piacon a Közétkeztetők Kézikönyve
A közétkeztetők, a dietetikusok és a kereskedelmi vendéglátók számára is a hasznos információkat összegyűjtő, hiánypótló mű március 21-én szerdán jelent meg és került kereskedelmi forgalomba.
A kiadványt egy élelmezésvezetői fórumon mutatták be alkotói a Dürer Rendezvényházban, telt ház előtt.
Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és Dr. Cserháti Zoltán, az OGYÉI Élelmezés és Táplálkozástudományi Főigazgatóság főigazgató helyettese is méltatta a könyv jelentőségét. Kiemelték, hogy mindenki számára nélkülözhetetlen, aki diétás étrendek tervezésével és készítésével foglalkozik. A nap folyamán elhangzott előadásokból az derült ki, hogy a diétás étkeztetés egyre többeket érint, a cukorbetegség például másfél millió embert.

A könyv egyik szerkesztője, Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2014-es Emmi rendelet előtt– hiába voltak diétára szoruló diákok és idősek – nem volt kötelező az ellátásuk. Az ÁNTSZ osztályvezetője, Schmidt Richárd a 2018. január 1-től megváltozott hatósági ellenőrzéseket ismertette. Az erre vonatkozó új törvény védi a vállalkozásokat, de nem védi meg a bírságtól azt, aki emberi életet veszélyeztet vagy becsapja a kiszolgáltatott fiatalokat, időseket. Továbbra is büntetni fogják az elmaradt tájékoztatást, a só megengedett határértékének jelentős túllépését, az étkezésre alkalmatlan alapanyagok felhasználását, és azokat, akik nem megfelelően szolgálják ki a diétás fogyasztókat. Az ellenőrök különös figyelemmel fogják kontrollálni a pontos nyersanyag-kiszabatokat, és azok eltérését a valóságos adagoktól.
Kiss Orsolya a naponta 4 ezer embert étkeztető KEM-csoport működését mutatta be, azokat a módszereket, amelyekkel cégük a fogyasztók elégedettségét vizsgálja. Ezek közül kiemelkedik a szülők kóstoltatása a menzaételekkel, és az anonim véleményláda. Előadásából megtudhatták a hallgatók, hogy a gluténmentes ételek készítését kiszervezhetik a közétkeztetők, ha ehhez nincsenek meg a házon belüli feltételek.
Az élelmezésvezetői fórumot szervező Unilever Food Solutions képviseletében Hatvani Orsolya azokat az allergénmentes megoldásokat ismertette, amelyek ma már a közétkeztetők rendelkezésére állnak. Egy részük a közétkeztetési rendelet nyomán született (a só- és transzzsírmentes termékek), más részüket, az allergénmentes termékeket pedig a minőségvezérelt közétkeztetés bevezetése során szerzett tapasztalatokra fejlesztették ki és idén januárban vezették be. Azt pedig, hogy ezekből milyen ételt lehet készíteni, Szikora Péter, az UFS közétkeztetési fejlesztő séfje nemcsak elmondta, hanem kóstoltatta is a szakmai nap lezárásaként készített ebédmenüben.
Forrás: turizmus.com
Kép: vendeglatasmagazin.hu; tankonyvtar.hu; turizmus.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 22. 09:16, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint a Tisza, Brüsszel és Kijev titkos paktumot kötött Münchenben
2026. Február 21. 13:00, szombat | Belföld
KSH: decemberben a bruttó átlagkereset 789 200 forint volt
2025 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 789 200, a nettó átlagkereset 548 900 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. Február 21. 12:00, szombat | Belföld
Választás 2026 - Hivatalosan megkezdődött a kampányidőszak
Hivatalosan megkezdődött szombaton az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás kampányidőszaka, életbe léptek a kampányra vonatkozó szabályok.
2026. Február 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Liszt Ferenc repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb központja lehet
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb kereskedelmi és a turisztikai központja lehet - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a reptér új épületkomplexumának ünnepélyes alapkőletételén.
