Hírek
2018. Április 04. 18:34, szerda | Bulvár
Pintér Tibor engedély nélkül árusít jegyeket a Jimmy-musical előadásaira- Beperlik!
BOTRÁNY! A Jimmy-dalok szerzői teljesen kiakadtak, amikor megtudták, hogy Pintér Tibor engedély nélkül árusít jegyeket a Jimmy-musical előadásaira.
A szerzők úgy döntöttek, beperlik Tenyát, és abban is biztosak, hogy nem adnak engedélyt a dalok színpadra állítására. Már két hónappal ezelőtt is konfliktusba keveredtek, ám akkor rábólintottak az előadások megtartására, a művészek és a jegyet váltó rajongók iránti tisztelet miatt.
Pintér Tibor állítólag úgy akart országos turnéra indulni a színdarabbal, hogy nem kért és nem is kapott engedélyt erre: két budapesti, egy mórahalmi, valamint két szlovákiai előadást is meghirdetett már.
A Ripost megkérdezte a dalszerzők zenei ügynékségének igazgatóját, hogy mit gondol a történtekről. "Pintérnél a korrektség feketelistán van, ezért az a döntés született, hogy felvesszük a kesztyűt. Első körben hivatalos levélben szólítjuk fel, hogy hagyja abba a sorozatos jogsértéseket, de ha ennek ellenére is színre viszi az előadást, bepereljük. Továbbá leszögezném, hogy ettől a pillanattól kezdve a szerzők egyike sem nyitott semmilyen megállapodásra Pintér Tiborral" - nyilatkozta a lapnak Joós István zenei szakember.
Forrás: origo.hu
Kép: Polyák Attila - Origo
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
