Hírek
2016. Február 24. 09:21, szerda |
Helyi
Forrás: Győr megyei jogú város honlapja, Fotó: Index.hu
POLGÁRI VÉDELEM: A FIATALOKAT SZÓLÍTJÁK MEG
A közösség iránt érzett felelősségre való figyelemfelhívás a célja a Polgári Védelem Napja kétnapos rendezvénysorozatának…
„Az első nap polgári védelem történetével kapcsolatos kiállítást és szakmai napot szervezünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tényői bázisán március 1-jén, 09.00-14.00 óra között.” – közölte lapunkkal Csepi László tűzoltó ezredes, a megyei Polgári Védelmi Szövetség titkára. Kifejtette, az egykori óvóhelyen berendezett polgári védelmi kiállítás érdekes, és nem mindennapi betekintést nyújt a világháború és a hidegháború korszakában a lakosság védelme érdekében alkalmazott eszközökről és módszerekről. „A földalatti bunker megtekintésén kívül bemutatjuk az őrszobát és egy őrtornyot is.” Az eseményre az iskolák diákjait, a települések közbiztonsági referenseit, a Helyi Védelmi Bizottságok elnökeit és titkárait is meginvitálták.
Március 2-án 9-től 12 óráig a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetséggel közösen rendez szakmai napot a fiatalok részére a Dunakapu téren, ahová a város oktatási intézményeiben tanuló diákokat hívták meg, és a nap folyamán mintegy 1500-2000 résztvevőt várnak. A tervek szerint egy „flashmob” jellegű koreográfiát követően élőképet alakítanak ki, ahol a polgári védelem nemzetközi jelzése is kirajzolódik. Ezt követően a közösségi szolgálatban érintett társszervek, karitatív szervezetek mutatkoznának be, felkeltve az érdeklődést az önkéntességhez. A kilátogatók a Városi Diák Fórum fiataljaival is találkozhatnak. A szakmai napra az általános iskolai és a középiskolai korosztályt egyaránt, míg a Közösségi Szolgálat Börzére elsősorban a középiskolásokat várják. A fiatalok kipróbálhatják többek között a homokzsákrakást, a „füstös sátort”, tűzoltást puttonyfecskendővel, de megismerkedhetnek a veszélyes anyag szimbólumokkal is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
