Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2019. Március 04. 07:00, hétfő | Helyi

Premierre készül a győri színház – Riport Járai Mátéval

Premierre készül a győri színház – Riport Járai Mátéval

Szombaton, március 9-én mutatja be a Győri Nemzeti Színház, John Steinbeck: Egerek és emberek című drámáját. Járai Máté Jászai Mari-díjas színművészt kérdeztem.

Különös, kissé szokatlan időpontban fogadott Járai Máté. Este, háromnegyed nyolcra várt. A két úr szolgája, nagysikerű olasz komédia előadás alatt, két jelenete között adott egy rövid interjút.

Az 1930-as év gazdasági válsága idején játszódik az Egerek és emberek története, ahol a két főszereplő George és Lennie keresik a boldogulásukat. Saját farmról álmodoznak. Mennyire érzed ma aktuálisnak a darabot?
Ezt az előadást is már gyerekkoromban láttam, többféle rendezésben. Nagyon nagy hatással volt rám mindig, amikor megnéztem, mindig mást fogtam fel belőle, attól függően, hogy hány éves voltam.
A sok szerep közül, amit már eljátszhattam életemben, tényleg azt kell, hogy mondjam, az egyik leggyönyörűbben megírt ábrázolása a barátságnak az Egerek és emberek.
Tulajdonképpen egy fogyatékos fiú és egy srácnak a barátságáról szól. Azt gondolom nem is a kor ebben a lényeg, nagyszámosokkal, árpát zsákoló munkásemberekkel, hanem sokkal inkább az a fontossága ennek a darabnak, hogy megmutassuk a két ember, két főszereplő, valamilyen szinten misztikus összetartozását. Boldogulni próbálnak ebben a világban, nem sok sikerrel. Nehéz nekik felszínen maradni. Rólam, mint George-ról többször elhangzik, hogy „milyen jó eszű fickó, milyen okos, ügyes srác” ; Lennie-ről pedig azt kell tudni, hogy nagyon erős. Többször elhangzik, hogy „nincs ki mind a négy kereke…” Tehát egy nagyon szeretnivaló, nagy gyerekről van szó.
Az előadás folyamatosan valamiféle tragikus végkifejletet sugall. Nyílván nem szeretném „lelőni” a végét.
Próbálnak felszínen maradni és egyre nehezebben próbálják menteni a menthetőt.
Jópár évvel ezelőtt is műsoron volt az előadás a Győri Nemzeti Színházban, de azt gondolom, hogy talán ebben a verzióban, vagy a mi főszereplésünkkel, ilyen nagyszerű kollégákkal, mint például Bede Fazekas Csaba, Ungvári István, nagyon újszerű előadás lesz.
Talán megint egy másfajta színt tudok megmutatni George karakterével, amit még nem nagyon látott tőlem az itteni közönség.


Korábban említetted, hogy nagyon várod már ezt az előadást! Hogyan készülsz rá?
Rég vártam ilyen izgalommal premiert. Az izgalom alatt talán egy kicsit a rettegést is lehet érteni. Hihetetlen mennyiségű szöveget kell elmondani, ennyit még szerintem nem is beszéltem színpadon, bármilyen nagy szerepeket eljátszottam. Ugyanakkor nagyon nehéz is, mert nagyon sokszor mondom ugyanazt, csak kicsit más szavakkal. Emiatt még nagyon fontosnak tartom, hogy az idő alatt, ami még a bemutatóig hátra van, megérjen és beérjen. Azt kell, hogy mondjam, Szűcs Gábor rendező nagyon erős és biztos kézzel bánik velünk, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy március 9-re már minden egyben lesz.


Hogyan éled meg színészként, hogy most pár percig kint vagy egy előadásból, majd néhány perc múlva, ugyanabban a hangulatban vissza kell menned?
A két úr szolgájának már lassan a 70. előadásánál tartunk, tehát már olyan rutinnal vagyok, hogy tulajdonképpen nem nagyon lehet engem megzavarni.
Nyílván, az első előadásnál még nem mondtam volna, hogy gyere be interjúzni, de ilyenkor ez már nem okoz nehézséget.

Köszönöm a lehetőséget és kíváncsian várjuk a szombati premiert!
Én köszönöm!

John Steinbeck: Egerek és emberek című drámájának győri szereposztása:

Lennie Ungvári István

George Járai Máté
Candy Bede- Fazekas Csaba
Főnök Rupnik Károly
Curley Posonyi Takács László
Curley felesége Szina Kinga
Slim Molnár Zsolt
Carlson Klinga Péter
White Mohácsi Attila
Crooks Jáger András

Szerkesztette: Csobay Dániel

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 08:25, hétfő | Helyi

Nagy sikerrel zárult a Pénz7 a Barossban

Az idei tavasz is rengeteg színes programot hozott a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumba a Pénz7 keretében. Az idei évben a felnőtt korosztályt is megszólítottuk a pénzügyi tudatosság területén.

2026. Március 16. 08:06, hétfő | Helyi

Vénaszkennert „lőttek” a vadászok

Március 6-án az Országos Jótékonysági Vadászat látogatóit, mint rendszeres adományozókat köszöntötték a Petz-kórház gyermekosztályán. A vadászok ezúttal sem üres kézzel érkeztek…

2026. Március 16. 07:06, hétfő | Helyi

Tavaszra készítik már a játszótereket

A Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési igazgatóságának dolgozói valamennyi játszóteret felkeresik és elvégzik a szükséges beavatkozásokat. A héten már tavaszra készítik elő a gyerekek birodalmát.

2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi

10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben

Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.