Hírek
2022. Október 15. 10:00, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Putyin: szükségtelen Bidennel találkozni a G20-csúcson

Vlagyimir Putyin szükségtelennek tartja, hogy Joe Biden amerikai elnökkel tárgyaljon a G20 csoport november közepén, Balin megtartandó csúcstalálkozóján.
"Őszintén szólva, nem látom szükségét. Egyelőre nincs tárgyalási alap. Még nem dőlt el véglegesen az odautazásom sem" - mondta Putyin arra kérdésre válaszolva, hogy hajlandó lenne-e találkozni az amerikai elnökkel Indonéziában.
Elmondta, hogy Oroszország minden bizonnyal részt vesz majd a G20-csúcstalálkozón, de arról, hogy ezt milyen formában fogja ezt megtenni, még nem született döntés. Közölte, hogy egyelőre nincs szó közvetlen tárgyalásokról a fórum egyetlen részvevőjével sem.
Közölte, hogy Oroszország folyamatos kapcsolatban áll egyes G20-országokkal. Példaként Recep Tayyip Erdogan török elnököt említette meg, de azt mondta, hogy másokkal is rendszeresen egyeztet.
Az ukrajnai "különleges hadművelettel" kapcsolatban azt hangoztatta, hogy Oroszország "helyesen és időben" lépett fel, mert kicsit később "ugyanezt" kapta volna, de számára kedvezőtlenebb körülmények között. Leszögezte, hogy Moszkva nem tűzte ki céljául Ukrajna elpusztítását.
Úgy vélekedett, hogy jelenleg nincs szükség újabb tömeges csapásokra, a harctéren most egyéb feladatokat kell megoldani. Putyin szerint az orosz védelmi minisztérium még nem minden célpontra mért csapást, de ezt most bepótolja.
Az Ukrajnával folytatott tárgyalások ügyéről szólva azt hangoztatta, hogy Oroszország mindig kész volt ezekre. Mint mondta, a kétoldalú békemegállapodásokat márciusban gyakorlatilag parafálták, miután azonban Oroszország visszavonta csapatait Kijev közeléből, az ukrán fél nem kívánta folytatni a tárgyalásokat.
A Krími hídon elkövetett robbantással kapcsolatban arról beszélt, hogy a robbanóanyagot tengeri úton küldték el Odesszából, de eddig még nem bizonyosodott be, hogy vajon ez gabonaszállító hajókon történt-e meg. Kilátásba helyezte: ha kiderül, hogy a humanitárius folyosókat terrorcselekmények elkövetésére használják, akkor az megkérdőjelezi a további gabonaszállítást ezeken.
A balti-tengeri gázvezetékekről szólva közölte, hogy az Északi Áramlat-2 egyik szála a jelek szerint üzemképes. Megjegyezte, hogy ennek üzembe helyezéséről nem valószínű, hogy döntés fog születni, de ez nem Oroszország dolga.
Az oroszországi részleges mozgósításra vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta egyebek között, hogy 33 ezer mobilizált katona már megérkezett az alakulatához, 16 ezren pedig már harci feladatokat látnak el. Azt mondta, hogy eddig 222 ezer tartalékost mozgósítottak, akiket szerinte három, 5-10 napos szakaszban készítenek fel.
Azt ígérte, hogy a részleges mozgósítás két héten belül lezárul. Az intézkedés elrendelését azzal indokolta, hogy a hosszú, 1100 kilométeres frontot nem lehetett kizárólag szerződéses katonákkal felügyelni. A mozgósítás közben megmutatkozott zavarokat a nyilvántartás elavult módszerével magyarázta.
Ugyancsak kérdésre válaszolva elítélően nyilatkozott annak a moszkvai lakosnak az esetéről, akit 50 ezer rubel bíráságra és 15 napi elzárásra ítéltek a hadsereg lejáratásáról szóló törvény alapján csak azért, mert ukrán zenét hallgatott. Putyin szerint nem szabad úgy viselkedni, mint azok az országok, amelyek az orosz kultúra "eltörlésére" törekednek.
Emlékeztetett rá, hogy az ukrán az orosz és a krími tatár mellett államnyelvnek számít az Oroszországhoz csatolt Krímben, és arra is, hogy mintegy 3 millió ukrán állampolgár él állandó jelleggel Oroszországban.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 10. 07:52, vasárnap | Külföld
A nemzetközi baloldali erők elleni küzdelemről tárgyalt Orbán Viktor az új argentin elnökkel
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este kétoldalú tárgyalást folytatott Javier Mileivel, Argentína új elnökével, akinek beiktatási ünnepségére vasárnap kerül sor Buenos Airesben
2023. December 08. 14:40, péntek | Külföld
Donald Tusk: az új lengyel kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez
Lengyelország az Európai Ügyészséghez csatlakozik az új parlamenti többségi koalíció által alakítandó kormány egyik első lépéseként - jelentette be pénteki varsói sajtóértekezletén Donald Tusk koalíciós kormányfőjelölt.
2023. December 08. 14:39, péntek | Külföld
Szijjártó Péter átadta az Ugandai Szívkórház magyar kivitelezésben modernizált intenzív gondozási részlegét
Átadta az Ugandai Szívkórház magyar kivitelezésben modernizált intenzív gondozási részlegét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kampalában.
2023. December 06. 08:03, szerda | Külföld
Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a folyamatos amerikai támogatás nélkül elveszíthetik a háborút
Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról - jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője kedden Washingtonban.