Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2016. Május 12. 11:57, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI, fotó: Rába Járműipari Holding Nyrt.

Rába: az idén megkötik a 10,5 milliárdos fejlesztési program fő szerződéseit

Rába: az idén megkötik a 10,5 milliárdos fejlesztési program fő szerződéseit

Még az idén meg kívánja kötni tíz és fél milliárdos technológiafejlesztő és kapacitásbővítési programjának fő szerződéseit a Rába Járműipari Holding Nyrt.

A hírt, Pintér István elnök-vezérigazgató közölte a társaság csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett: az egyedi eszközök legyártáshoz jelentős előleget kell majd letenniük a partnerüknek. Azzal számolnak, hogy jövőre érkezhetnek győri gyárukba az új eszközök, amelyeket 2018-ban helyezhetnek üzembe és készíthetnek fel a sorozatgyártás - az év végére vagy 2019 elejére - tervezett indítására - mondta.
Pintér István jelezte: azt tervezik, hogy az évi 100 ezer helyett 150 ezer járműbe kerülnek be termékeik, a részegységek helyett pedig teljes tengelyeket szállítanak.
Gazdasági környezetükről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta: piacaik zöme továbbra is küszködik, a mezőgazdasági gépek terén pedig "van egy lassulás, amin nyilván átlendül majd a szegmens", míg a járműalkatrészek gyárátásában látható, hogy a Rába termelését is támogatta a Suzuki új modelljének sikere.
A fejlesztési programról szólva Pintér István célként említette, hogy növeljék piaci részesedésüket, esősorban Európában, ezzel is fokozva az indiai, kínai és dél-amerikai vetélytársak költségszintjén termelő cég profitabilitását.


A Rába közgyűlése április közepén fogadta el a tíz és fél milliárd forintos technológiafejlesztő és kapacitásbővítő program indításáról szóló javaslatot; a fejlesztés a következő másfél évtized stratégiájának első állomása, s a csoport futómű üzletágát érinti.
A beruházáshoz, amely várhatóan 2019-ben fejeződik be, hétszázalékos támogatást szeretnének igénybe venni, de hogy milyen forrásból, annak a lehetőségét egyelőre vizsgálják. A beruházás keretében a meglévő üzemet alakítják át, infrastrukturális, energetikai és gépészeti fejlesztéseket hajtanak végre. A kovácsolás mellett a megmunkálási képességet is fejlesztik, így a tengelytest- és a tengelycsuklógyártás kapacitása 100 ezerről 150 ezer darabra nő, javul a hatékonyság, a minőség és a munkakörnyezet is - közölték.


A Rába konszolidált árbevétele 2015-ben 46,154 milliárd forint volt, 3,7 százalékkal maradt el a 2014. évi 47,916 milliárd forinttól. A cég üzemi eredménye 16 százalékkal, 2,194 milliárd forintra nőtt. Ez a vállalat történetében a második legjobb eredmény a 2013. évi 3,3 milliárd forint után.
Az EBITDA (adó-, kamat- és értékcsökkenés előtti eredmény) 4,463 milliárd forint volt, 8,3 százalékkal magasabb az előző évinél. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült beszámoló szerint a csoport saját tőkéje 2,032 százalékkal, 17,1 milliárd forintra nőtt.
A társaság csütörtök reggel publikálta első negyedéves gyorsjelentését, amely szerint az előző év azonos időszakához képest 31 százalékkal, 9,59 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele az év első három hónapjában, az üzemi eredmény 42 százalékkal, 232 millió forintra esett.
Az IFRS szerint készült negyedéves jelentés alapján a cég EBITDA-eredménye 775 millió forint volt az első negyedévben, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A jelentésben kiemelik, hogy a társaság mintegy 3,8 milliárd forintnyi nettó hitelállománya 2,5 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi

MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!

Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.

2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi

Győri fiatalok a válogatottban

A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.

2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi

A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít

Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.

2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi

Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt

A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.