Hírek
2018. Szeptember 07. 09:43, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Ismét új autóval!
Az elmúlt 2 év folyamán már negyedszer ülnek új autóba a Ritmus Ase versenyzői, a Várkonyi-Makai páros.
Most a Hyundai-t cserélik le egy remélhetőleg még jobb technikára, egy Skoda Fabia R5-re a 7. Mahle Nova Gorica Rally-ra, amit szeptember első hétvégéjén rendeznek Szlovéniában, az olasz határ mellett.
Várkonyi Szabolcs:
Mindig ki akartam próbálni a Skodát, most úgy alakult, a Korda Racing döntése alapján, nincs is másra mód. Az autó többszörösen bizonyított, legutóbb az Ózd Rally-n, ahol a csapat mindkét Skodája dobogós lett. Sokkal több beállítás van hozzá, és azt mondják, a futóműve miatt könnyebb vezetni. Remélem így lesz, csak rajtam múlik minden, valószínüleg. Tavaly már mentünk itt, a pályák ugyanazok, bár nem mindegyiken mentünk versenytempóban, mert egy allergiás betegség miatt ki kellett állnunk. Most szedem a gyógyszert ezerrel, nehogy ismét előforduljon. Sok belsőt néztem, hiszen a Skoda váltó áttétele azért más, remélem a felírásnál sikerül eltalálnom a fokozatokat. Kint tesztelünk, amennyit csak bírunk, mert, hogy ne legyen annyira egyszerű, most gumit is váltunk, Hankookkal megyünk, hiszen ők a szlovén bajnokság beszállítói. Várom a versenyt nagyon és bízom benne, hogy az időjárás a szokásosnál egy kicsit kevésbé „szivat” minket, mint az elmúlt egy évben!

Makai Gergely:
Nagyon szerettem a Hyundai i20 R5 versenyautót, de most itt az ideje kipróbálni a Skodának a valaha volt legsikeresebb versenyautóját. Kiváncsian várom, hogy miben lesz más a Hyundaihoz képest, bár azt gondolom, nagyon minimális lehet a külömbség, meglátjuk! Múlt héten Portugáliában volt egy versenyem, ahol angolul navigáltam egy Peugeot 208 R2 versenyautóban, jó barátomnak André Lavadinhonak. A verseny jól sikerült, abszolútban a 6., 2wd-ben pedig a dobogó alsó fokán, a harmadik helyen végeztünk. Azt gondolom ez jó bemelegítés volt a Nova Gorica rallyra. Szeretnénk ismét a Mitropa kupában dobogóra állni, igyekezni fogunk. Az időjárásról meg inkább nem is mondok most semmit.

Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Riwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., Sun&Fun Holidays, CATA, RD InterBox Trans Kft., Hyundai Hungary, Garzonszépítők Kft.
Photo: Pro One Media
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.
