Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2011. Január 20. 07:29, csütörtök | Kék hírek
Forrás: HírTV

Razzia lesz Ferihegyen és környékén

Razzia lesz Ferihegyen és környékén

Fokozott ellenőrzést tartanak a rendőrök szerdától vasárnapig Ferihegyen. Ezalatt főként az ide érkező utasokat és járműveket vizsgálják át. Az akciót a soros EU-elnökség miatt rendelték el, külföldi vezetők érkeznek ugyanis hazá

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) igazgatója szerda reggel 9 órától egészen vasárnap este 6 óráig rendelt el fokozott ellenőrzést a repülőtér területén. Az egyenruhások ezalatt Ferihegy utasait, és a más okból ide érkezőket is ellenőrzik, csak úgy, mint az erre haladó autókat, sofőröket. Az akciót azért rendelték el, mert az uniós elnökséggel kapcsolatos konferenciákra nagyszámú külföldi vezető érkezik Magyarországra, akik jelentős része Ferihegyen száll le, majd onnan is utazik el.

Az RRI közleményében hozzáfűzi: fokozott figyelmet fordítanak a közúti forgalomban résztvevők ellenőrzésére, és esetenként rövid időre forgalomkorlátozásokat is bevezetnek Ferihegy 2-es termináljánál, valamint az oda vezető utakon is. (lm)

FH

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.