Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2011. Szeptember 22. 11:30, csütörtök | Helyi
Forrás: Matusz-Vad Zrt.

Régiós TOP-on a Matusz-Vad

Régiós TOP-on a Matusz-Vad

Bekerült a nyugat-dunántúli régió legnagyobb cégei közé a győri székhelyű, fagyasztott élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó Matusz-Vad Zrt.

Az adóhivatal közreműködésével készülő, a Nyugat-dunántúli Régió valamint a megyék gazdasági helyzetét bemutató elemzéseket tartalmazó kiadvány összesített megyei és régiós bevallási adatok felhasználásával készíti el a régió és az egyes megyéi legjelentősebb vállalkozásainak listáját. A 2010. évről benyújtott társasági adóbevallásban közölt adatok alapján az értékesítés nettó árbevétele szerint rangsorolták a vállalkozásokat és választották ki a régió száz legjelentősebb vállalkozását. Hasonlóképpen Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye 50 legnagyobb társaságát. A hivatal nyilvántartása szerint a tavalyi évben 6,4 milliárd forintos árbevételt elkönyvelhető Matusz-Vad Zrt. szerepel a Nyugat-dunántúli Régió TOP 100 legnagyobb, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei TOP 50 legnagyobb adózója között a 2010. évi társasági adó bevallás adatainak rangsorolása alapján. Az elsősorban a vendéglátás kiszolgálására szakosodott, Magyarországon az egyik piacvezető, 4 európai országban több mint 6000 partnerrel rendelkező Matusz-Vad Zrt.-t az elmúlt években többek között Kisalföldi Presztízs Díjjal és Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása díjjal is kitüntették.

Matusz-Vad Zrt.: nem csak vadhús! – exkluzív termékkínálat

Az 1994-ben egyszemélyes vállalkozásként indult, néhány Győr környéki éttermet vadhússal kiszolgáló vadfeldolgozó és –kereskedelmi egység mára egy 650 féle minőségi fagyasztott élelmiszert forgalmazó részvénytársasággá fejlődött. Sokan tévesen még ma is vadhúsforgalmazónak titulálják a Matusz-Vadat – felszínesen pusztán a tulajdonos érzelmi kötődése miatt megmaradt, eredeti és hangzatos cégnévre hagyatkozva. A tévhitekkel ellentétben azonban a Matusz-Vad Zrt. már az indulása utáni első években - felismerve, hogy a vendéglátásból számos, minőségi fagyasztott termék hiányzik még a vadhúsokon kívül -, felvette palettájára a csirke- és pulykatermékeket, a továbbiakban pedig folyamatosan – a változó igényekhez igazodva – bővítette azt. A gasztronómiai piac fejlődő igényeinek való minél szélesebb körű megfelelni akarás eredményeként aztán a vadfeldolgozást meg is szüntette a vállalat öt évvel ezelőtt. A jelenlegi, mintegy 650 terméket kínáló, széles spektrumú portfólió részét képezik a bárány-, borjú-, csirke-, pulyka-, marha-, sertés-, kacsa-, liba-, nyúl-, vad-, füstölt húsok ugyanúgy, mint a zöldség- és burgonyafélék, édesvízi és tengeri halak, gyümölcsök, péksütemények, fűszerek vagy akár a fentebb említett speciális termékek. A vad termékek aránya a termékpaletta összlétszámán belül 4-5%-os csupán. Az olyan egyedi, kuriózumnak számító alapanyagokat, mint például a krokodil és a kenguru, a Matusz-Vad Zrt. elsőként és egyedüliként vett fel a palettájára, ugyanis a gasztronómia fejlődéséhez szükség van arra, hogy a szakácsok és háziasszonyok számára a beszállítók biztosítsák az újdonságokat, hiszen amíg például nem lehetett Magyarországon krokodilt kapni, addig ebből ételeket sem lehetett készíteni.

A Matusz-Vad Zrt. célja mindig az volt és most is az, hogy újabb és újabb alapanyagokkal, innovatív – a mindenkori partneri, piaci igényekhez alkalmazkodó – termékekkel stabil, biztos beszállítói hátteret biztosítson a vendéglátó egységeknek – s tavalyi évtől már a lakossági fogyasztóknak is - és partner legyen az ő sikerükben. A portfólió bővítésnél kiemelt szerepet kapnak a vendéglátósok számára olykor nehezen beszerezhető termékek. Ennek megfelelően a közeljövőben például exkluzív hal- és tengeri termék kínálatot fog bevezetni a Matusz-Vad Zrt.
A Matusz-Vad Zrt. legfőbb stratégiai célja, a portfólió bővítése - a meglévő termékeknél sokféle kiszerelés raktáron tartása, illetve folyamatosan új termékek bevezetése - a partnerek hatékony és ár-érték arányos vásárlását igyekszik segíteni.

Címkék: Matusz-Vad Zrt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 08:23, hétfő | Helyi

Új kihívást keres a húszéves csúcstartó, a győri SZEnergy

Új kihívások előtt áll a 20 éves SZEnergy, a Széchenyi-egyetem csapata, ezúttal prototípus kategóriában is indul. Az egyetem visszaemlékezett a felfelé ívelő sikertörténetre és beszámolt az energiahatékony járművek aktuális kérdés

2026. Január 12. 08:13, hétfő | Helyi

Nemzetközi orvos- és sportkonferenciát tart az egyetem és az MLSZ

Orvosokat, sport- és egészségügyi szakembereket várnak egy nagyszabású nemzetközi konferenciára, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottságával együtt rendez a győri Széchenyi István Egyetem.

2026. Január 12. 07:06, hétfő | Helyi

Díszpolgári címre, Pro Urbe-díjra lehet javaslatot tenni

A győri közgyűlés javaslattételi felhívást tesz közzé „GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS DÍSZPOLGÁRA” kitüntető cím és „PRO URBE GYŐR” díj 2026. évi adományozására.

2026. Január 11. 08:16, vasárnap | Helyi

A hideg idő veszélyeire hívják fel az állatartók figyelmet

Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.