Hírek
2018. Október 21. 14:37, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Régóta körözött házaspárt kaptak el
![Régóta körözött házaspárt kaptak el](/external/image_cache/1/5/7/157be171eb770be0b24e198e79c79d5c.jpg)
A rendőrök elfogtak egy nőt, aki több mint két évig bujkált a nyomozók elől, valamint férjét, akit közel másfél éve kerestek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve október 19-én 6 óra 20 perckor Csepelen elfogta a 44 éves budapesti R. M. Leventénét és a 49 éves szintén budapesti R. Miklóst.
A nő ellen hat elfogatóparancs volt érvényben többek között lopás, csalás, sikkasztás miatt, illetve mert nem kezdte meg a korábban kiszabott szabadságvesztésének letöltését. Ellene az első körözést még 2016. szeptember 23-án adták ki. A férfi ellen egy körözést adtak ki, 2017. május 25-én sikkasztás bűntett miatt.
A nyomozók R. M. Leventénét előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra, majd átvitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe. R. Miklóst a XXI. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő a további szükséges intézkedések megtétele céljából.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 11. 08:02, csütörtök | Kék hírek
Elítéltek egy orvost és asszisztensét, akik a kórházi munkájukat összemosták a magánrendeléssel
Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla arra a szülészorvosra, aki magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével 2021-ben.