Hírek
2013. Július 12. 12:57, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Rekordszámú látogatóra számítanak a Balaton Sound szervezői - Fotók!
A bérletek és a kempinghelyek már elkeltek a vasárnapig tartó Balaton Soundra, napijegyek csak csütörtökre és vasárnapra kaphatók; a szervezők arra számítanak, hogy a látogatók száma felülmúlja a tavalyit, elérve a 110 ezret.
Lobenwein Norbert főszervező elmondta, idén a korábbinál kétszer-két és félszer több külföldi érkezett a rendezvényre - a legtöbben Hollandiából és Dániából -, ők teszik ki a fesztiválozók negyedét. A főszervező szerint a növekvő népszerűségben szerepet játszik, hogy a Balaton Soundot a közepes méretű fesztiválok között januárban a legjobbnak választotta az Európai Fesztiválszövetség.Idén a tavalyinál mintegy 150 millió forinttal többet költöttek, így a fesztivál költségvetése már közel 1 milliárd forintra rúg. A pénzből költséges újításokkal, a legaktuálisabb programkínálattal, látványos innovációkkal rukkoltak elő. A rendezvény családias és prémiumjellegét meg kívánják őrizni, ezért a korábbi gyakorlaton nem változtatva napi 25 ezer látogatóban maximálták a vendégek számát az idén is, a nulladik napra érkezett 15 ezer vendéggel tudják majd várhatóan megdönteni az eddigi csúcsot.

MTI Fotó: Mohai Balázs
Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere elmondta az MTI-nek, hogy a kisváros 2700 fős lakosságának több mint tízszeresét fogadja be ilyenkor. A település és a környék szálláshelyei megteltek, de fesztiválozók töltik meg a távolabbi szállodákat, panziókat, magánszálláshelyeket is Balatonboglártól Siófokig. Zamárdinak évente 50 millió forintos bevétele származik a Balaton Soundból, emellett sokat jelent a reklámértéke, és az, hogy ilyenkor azok is ki tudják adni a szobáikat, házaikat, akik nem tudtak fejleszteni. Több egyedül élő idős ember jut bevételhez, aminek köszönhetően kevesebben fordulnak segélyért az önkormányzathoz.

MTI Fotó: Mohai Balázs
Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) turisztikai vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egyre népszerűbbek a fesztiválok, és a magyarok büszkék lehetnek a Balaton Soundra. Ez a minőségi rendezvény beilleszkedik a MT stratégiájába, így minden lehetséges eszközével, főként kommunikációval támogatja. Ez a fesztivál is bizonyítja, hogy a minőség nem feltétlenül luxus, és hogy Magyarország mint turisztikai termék többet nyújt a hírénél, a tőle elvártnál és olcsóbb, mint egy hasonló élmény nyugaton - mondta.

MTI Fotó: Mohai Balázs
Idén azok sem maradnak le a fesztiválélményekről, akik nem jutottak el Zamárdiba: a Telekom és a Ustream együttműködésének köszönhetően több koncert streamingközvetítését bárki követheti a www.telekom.hu/fesztivalok oldalon. Az adás szerkesztői a négy színpad programjából színes válogatást igyekeznek nyújtani, hogy minél többen találkozhassanak virtuálisan a kedvenceikkel. Aki letölti a Balaton Sound alkalmazást, az a mobilján is elérheti a koncerteket.A fesztiválra utazókat szolgálja a Déli pályaudvar Volán-buszmegállója és a Zamárdi Volán-megállója között közlekedő ingyenes Telekom busz, amely pénteken és szombaton reggel 9-kor indul (maximum 45 főt szállít, akiket érkezési sorrend alapján tudnak felvenni), továbbá a kisbuszos transzfer a fesztiválterület és Zamárdi vasútállomás között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
