Hírek
2015. Május 13. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: InfoGyőr
Rendeződött a fiatal labdarúgók és a Győri ETO FC utánpótlásának sorsa
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a labdarúgást és a sportot szerető embereket, hogy hosszú egyeztetéseket követően sikerült megoldani a győri utánpótlás helyzetét, valamint azt, hogy a 111 éves egyesület tovább tudjon működni a jövőben. Az utánpótlás csapatok továbbra is a legmagasabb osztályú bajnokságban szerepelhetnek majd kiemelt egyesületként és kiemelten támogatott akadémiaként, míg a legidősebb utánpótlás korú csapat számára az NB 3-ban nyílik meg a szereplés lehetősége.
Borkai Zsolt polgármester elmondta: „Az ETO nem szűnik meg, lesz mire jövőt építeni, ami a sajnálatosan kialakult körülmények között szinte csodaként fogható fel. A győri utánpótlás csapatok fiataljai, valamint a kiválóra minősített akadémia a jövőben is kiemelt egyesületként, a legmagasabb osztályú bajnokságokban szerepelhetnek, ehhez a mai napon minden feltétel adottá vált.
A győri futball ezzel új útra lép, hiszen az NB 3-as indulási jog jó alapot jelent arra, hogy a csapat belátható időn belül visszakerülhessen a legmagasabb osztályba, ráadásul nevelőegyesületként, azokra a fiatal győri tehetségekre építve, akik továbbra is a legjobbak között fejlődhetnek a hazai bajnokságokban.
Az egyesület visszatér arra az útra, amelyet a győri közönség évtizedeken keresztül szívvel-lélekkel támogatott: győri szakemberekkel, győri tehetségekkel, az ETO 111 éves hagyományaira, címerére és közönségére építve, hiszem, hogy ismét családi program lehet Győrben futballmérkőzésekre járni.
Szeretném köszönetemet kifejezni mindenkinek, aki részese volt annak, hogy idáig eljutottunk, bár sokan kétkednek, de akik részesei voltak, jól tudják, hogy hány egyeztetés, kompromisszum és együttgondolkodás előzte meg a mai napot. Köszönet illeti az MLSZ-t, a „cs.a.” ETO FC vagyonfelügyelőjét, a futsal clubot, és valamennyi jogászt, pénzügyi szakembert és támogatót, akik lehetővé tették, hogy szabályosan, közpénz bevonása nélkül megmentsük az egyesületet.”
Dr. Drucskó Zoltán, az ETO Futsal kft. ügyvezetője kiemelte: „A mai napon hosszú egyeztetések után – a jogszabályi előírásoknak teljes mértékben megfelelve - megállapodott a „cs. a.” Győri ETO FC kft. és az ETO Futsal kft., hogy az alacsonyabb osztályú indulási jogokat a 2015-2016-os bajnokságtól kezdődően átveszi a futsal club. Sportszervezetünknek sikerült rendeznie azt a köztartozást, amely egyik gátja lehetett volna az ETO megmentésének, köszönet mindenkinek, aki ennek részese volt.
Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztunk a városvezetéssel, hogy a mai napon idáig eljuthattunk, és a jövőben Győr város támogatásával mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az ETO ismét régi fényében tündökölhessen.
A jövőépítést egy kiválóan képzett győri szakember, Presszeler Tamás szakmai vezetésével képzelem el, bízom benne, hogy a közönség, a szurkolók és a szponzorok is mellettünk állnak majd. ”
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 18. 09:14, szerda | Helyi
Eseménydús évet zárt a győri Audi
Az a célunk, hogy biztosítsuk az Audi Hungaria jövőjét.
2024. December 18. 08:14, szerda | Helyi
Műszerrel szűrhetik ki a hangos autókat
Új, hitelesített zajszintmérő műszert szerzett be a győri önkormányzat, amellyel az illegálisan tuningolt autókat kívánják kiszűrni a városban. A berendezést sajtótájékoztató keretében mutatta be a polgármester.
2024. December 18. 07:21, szerda | Helyi
Dézsi Pintéren kéri számon a kisposta bezárását
„Győr-Nádorváros nyolcadik alkalommal megválasztott önkormányzati képviselőjeként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy Pintér Bence polgármester bezáratja azt a Kálvária utcai kispostát,
2024. December 17. 09:10, kedd | Helyi
Szabó Miklós lemondott a képviselői mandátumáról
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak tavasszal Mosonmagyaróváron, miután tegnap Szabó Miklós polgármester bejelentette: lemondott egyéni választókerületében szerzett mandátumáról.