Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2010. November 03. 07:25, szerda | Belföld
Forrás: HírTV

Rendkívüli az érdeklődés, 600 ezren már számoltak

Rendkívüli az érdeklődés, 600 ezren már számoltak

A kötelező biztosítási kampány első napján már 600 ezren számolták ki a Netrisk.hu biztosítási portálon, hogy a következő évben mennyit kellene fizetniük – erről tájékoztatott az alkuszcég. 15 ezer autós már meg is kötötte új b

Rekordszámban látogatják az autósok a Netrisk.hu biztosítási portált: míg tavaly novemberben és decemberben összesen 2 millió számítást végeztek, addig a mostani kampány első napján már 600 ezret. Közülük 15 ezer autós már váltott is kötelező felelősségbiztosítást, a legtöbben – a tapasztalatok szerint – november második felében teszik ezt meg.

Az alkuszcég szerint a rendkívüli érdeklődés érthető, hiszen a jelentős árcsökkentésből többnyire csak azok az autósok profitálnak, akik most novemberben újrakötik szerződésüket. Az átlagos megtakarítás – a mostani számítások szerint – 13 ezer forint, akad azonban olyan autós is, aki több mint 240 ezer forintot spórolt meg azzal, hogy újrakötötte már a szerződését. A Netrisk.hu úgy számol, hogy idén csak náluk 400 ezer autós válthat biztosítót.

A legtöbb új szerződést – a Netrisk.hu adatai szerint – jelenleg az Allianz, a K&H, az Astra és az MKB Biztosítónál kötik. Ezek közül az Astra teljesen új szereplő, és az MKB sem rendelkezett eddig érdemi piaci részesedéssel. Az alkuszcég szerint a kampányidőszak így jelentős átrendeződést hozhat a biztosítók sorrendjében.

(FH)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink