Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2010. November 21. 14:33, vasárnap | Kék hírek
Forrás: HírTV

Rendőrautót tört a mentőkocsi-tolvaj

Rendőrautót tört a mentőkocsi-tolvaj

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki elkötött egy mentőautót egy budapesti kórház területéről, majd az elfogása előtt szándékosan belehajtott egy rendőrautóba is.

A rendőrségre még péntek délután jelentették be, hogy az egyik XII. kerületi kórház belső területéről eltulajdonítottak egy mentőautót. A piros-fehér színű betegszállító gépkocsi üresen, de járó motorral állt az egyik osztály előtt.

A lopásról szóló riasztást rövid időn belül megkapták a főváros más kerületeinek rendőrei is, így nem sokkal később a XI. kerületi kapitányság civil ruhás nyomozói a Bocskai úton fel is figyeltek egy, a leírásnak megfelelő piros-fehér színű mentőautóra, ami szabálytalan manővereket hajtott végre, majd behajtott egy egyirányú utcába a kötelező haladási iránnyal szemben. Ezt észlelve a nyomozók utána mentek, és gépkocsijukkal megpróbálták elállni a betegszállító útját, majd megadásra szólították fel a jármű vezetőjét. Ennek azonban a férfi nem tett eleget, hanem elindult és szándékosan a civil szolgálati jármű oldalának hajtott.

A nyomozók ezt követően elfogták a jármű vezetőjét, akivel szemben a további eljárást a XII. kerületi kapitányságon folytatják le. Az elkövetőt az elfogásakor szerzett könnyű sérülése miatt kórházba szállították. (rá)

HavariaPress

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.