Hírek
2023. Május 30. 10:56, kedd |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Rendőrökre támadtak a gyámügyintézés során - Videó
A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság korábban letartóztatta a Bács-Kiskun vármegyei férfit, aki a gyanú szerint a kormányhivatali határozat végrehajtásában közreműködő rendőrökre támadt élettársával, az ügyészség most az élettársat hallgatta ki gyanúsítottként. Az esetről videofelvétel is készült.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal egyik járási hivatala 2023. március 20-án két kiskorú gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél rendelt elhelyezni. Mivel a gyámhivatal előzetes eljárása során felmerült, hogy tartani kell az apa agresszív fellépésétől, a határozat végrehajtása rendőri segítséggel történt. Amikor a kormánytisztviselők kézbesíteni akarták a határozatot az édesanyának, ő kiabálva trágár szavakkal illette a járási hivatal dolgozóit, majd telefonon értesítette az élettársát.
A megalapozott gyanú szerint miközben az egyik kormánytisztviselő megpróbálta elvinni a gyermeket a helyszínről, a nő a kislányt a ruházatánál fogva rángatni kezdte azért, hogy kiszakítsa a kormánytisztviselő kezéből.
A végrehajtási eljárásban közreműködő rendőrök felszólították a nőt, hogy ne akadályozza a kormánytisztviselők munkáját és működjön együtt a hatósággal. Mivel a nő erre nem volt hajlandó, a rendőrök előzetes felszólítás után testi kényszert alkalmaztak vele szemben. Eközben a nő megfeszítette magát és sikítozott, majd a rendőrök irányába rugó mozdulatokat tett, amelynek során az egyikük lábát legalább egyszer eltalálta.
Az időközben megérkező édesapa üvöltve fenyegetni kezdte a hivatalos személyeket, majd többször megkísérelte megütni és megrúgni az egyik rendőrt, végül az élettársát két oldalról biztosító rendőrökre támadt, de a feléjük irányzott ütések és rúgások nem értek célt. Amikor a rendőrök a férfit bilincselték, élettársa sietett a segítségére és az intézkedés megakadályozása érdekében két kézzel ráfogott az egyik rendőr vállára, és megpróbálta őt lerántani a férfiról.
A nyomozó ügyészség 2023. május 23-án hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nőt, aki nem tett vallomást.
A bíróság az ügyészség indítványára a férfi letartóztatását két hónappal meghosszabbította.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
