Városlista
2024. december 20, péntek - Teofil

Hírek

2019. Január 25. 17:10, péntek | Kék hírek
Forrás: mti/Fotó:MTI/Kovács Tamás

Részben beismerte bűnösségét a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottja

Részben beismerte bűnösségét a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottja

M. Richárd részben beismerte bűnösségét a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken.

Az előkészítő tárgyaláson az ügyész ismertette a vád lényegét, amely szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedessel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője - a per harmadrendű vádlottja - pedig életveszélyes megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett. M. Richárdnak elsősorban a megengedett sebesség jelentős túllépése róható fel, a másik sofőrnek pedig a szabálytalan kanyarodás és az, hogy a szembejövő forgalomnak nem adta meg az elsőbbséget. Emellett M. Richárdnak nem volt érvényes vezetői engedélye, a karambolt megelőző napokban kokaint fogyasztott, bár ez az ütközésnél nem játszott szerepet. Az ügyész kitért arra is, hogy ha a harmadrendű vádlott szabályosan kanyarodik, akkor a baleset elkerülhető lett volna.

Az ügyészség e vádpont miatt halálos közúti baleset gondtalan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.

Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd a Károly körúton egy német rendszámú BMW-vel leszorította a felfestett bicikliúton haladó kerékpárost, és amikor a sértett ráütött a kocsijára, M. Richárd elévágott, fékezett, társával kiszállt a járművéből és azt ordította a kerékpárosnak: "Az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!" Ezután az elsőrendű vádlott belerúgott a biciklisbe, társa - a per másodrendű vádlottja - pedig arcon ütötte. Az ügyész szerint ebben a vádpontban garázdaság és közúti veszélyeztetés állapítható meg.

Az ügyész azt indítványozta, hogy ha M. Richárd elismeri bűnösségét, akkor kapjon 7 év 2 hónap szabadságvesztést és véglegesen tiltsák el a járművezetésről, a harmadrendű vádlottat pedig beismerés esetén két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsa a bíróság, továbbá tiltsa el egy évre a járművezetéstől.



M. Richárd a tárgyaláson részben elismerte bűnösségét. A 2015-ös cselekménnyel kapcsolatban elismerte a garázdaságot, ami - mint mondta - "butaság" volt, és elnézést kért miatta. A közúti veszélyeztetést azonban vitatta. A két halálos áldozatot követelő 2017-es balesetről szólva pedig azt mondta: "mindenki számára tragédia, őszintén sajnálom az elhunytakat". A vádirati tényállással kapcsolatban először közölte, hogy "mindennel egyetért", viszont vitatta a járműve haladásával, sebességével kapcsolatos megállapításokat.

A másik autó vezetője, a harmadrendű vádlott annyit mondott, hogy "nem érzi magát hibásnak", ügyvédje pedig felmentést kért. Mint mondta, a tényállást elfogadják, de jogilag az ügyészségtől eltérően értékelik a történteket.

M. Richárd védője kérte ügyfele előzetes letartóztatásának megszüntetését. Elsősorban arra hivatkozott, hogy védence szívműtét előtt áll. M. Richárd ezzel kapcsolatban azt hangoztatta: "tényleg életmentő műtétre van szükségem". A bíróság azonban elutasította az indítványt, miután az előzetes letartóztatás elrendelése elleni fellebbezés elbírálása még folyamatban van a másodfokú bíróságon.

M. Richárdot csuklyás kommandósok kísérték az előkészítő ülésre.

A bíróság a másodrendű vádlott ügyében márciusban tart előkészítő ülést, az érdemi tárgyalás, a bizonyítás pedig áprilisban kezdődik a Dózsa György úti halálos baleset ügyében.

M. Richárdot 2006-ban az úgynevezett kecskeméti maffiaperben 8 év szabadságvesztésre ítélték jogerősen. A Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet "katonájaként" mondták ki a bűnösségét. A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták egyes tagjait, épp egy rivális bandával való leszámolásra készültek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült