Hírek
2017. Július 27. 19:38, csütörtök |
Sport
Forrás: mti
Ricciardo és Verstappen is dobogóra állna a Hungaroringen
A dobogós helyezés elérését tűzte ki célul a Red Bull két pilótája, az ausztrál Daniel Ricciardo és a holland Max Verstappen a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
A két versenyző a mogyoródi pályán tartott csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen mondta elmondta, hogy azok a fejlesztések, amelyeket a csapat az elmúlt két hétben külön erre a futamra végzett el, várakozásaik szerint lehetővé teszik, hogy vasárnap a pódiumra álljanak.
"Elsősorban aerodinamikai módosításokkal készültünk a Hungaroringre, a motoron most nem változtattunk, de ezen a pályán mindig is gyorsak voltunk, úgyhogy ennek most is így kell lennie" - jelentette ki a 28 éves Ricciardo, és hozzátette: lehetséges, hogy a Mercedes Magyarországon is gyorsabb lesz az egész mezőnynél, a Red Bull viszont ideális esetben a Ferrarival küzdhet a pozíciókért.
Kiderült az is, hogy az ausztrál pilótának a magyar helyszínen a kürtős kalács a kedvenc étele, ugyanakkor ezt csak a verseny után fogyaszthatja.
Ricciardo a vizes világbajnokságon szereplő ausztrál úszóknak azt üzente, ne egyenek túl sokat, mert a magyar ételek nagyon finomak, de egyben "nehezek" is.
A 19 esztendős Verstappen kiemelte, hogy a Hungaroringen általában sok minden történik a pályán egy verseny alatt, ezért is van okuk bízni a jó eredményben. Azzal ugyanakkor nem értett egyet, hogy az idén Magyarországon lesz a legnagyobb esélyük a dobogóért küzdeni, a szingapúri pályát is megfelelőnek tartja erre.
Verstappen a nyugodt szóval jellemezte önmagát, és kitért arra, hogy nem zavarja a mások által ráragasztott "Mad Max", vagyis "Őrült Max" becenév, mert egyáltalán nem tartja magát ilyennek.
A 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteken a szabadedzésekkel kezdődik, az időmérőt szombaton 14 órakor, a 70 körös futamot pedig vasárnap ugyanebben az időpontban rendezik.
A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 25. 07:35, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása
Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása, a létesítményt június 16-án veszi vissza az üzemeltető cég, hogy felkészüljön az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
2025. Március 24. 07:57, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Piastri rajt-cél győzelmet aratott Sanghajban
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjon, megelőzve csapattársát, az összetettben élen álló brit Lando Norrist.
2025. Március 24. 07:49, hétfő | Sport
Magyar-török - Dibusz: bízunk benne, hogy nemsokára visszatérünk
Dibusz Dénes, a Nemzetek Ligája A divíziójából vasárnap kiesett magyar labdarúgó-válogatott kapusa azt mondta: bíznak benne, hogy nemsokára visszatérnek a legmagasabb osztályba.
2025. Március 23. 09:18, vasárnap | Sport
Magyar-török - Rossi: a futball az egyensúlyról szól
Szerinte fontos lesz, hogy megtalálja a magyar labdarúgó-válogatott az egyensúlyt támadás és védekezés között a törökök elleni Nemzetek Ligája osztályozó vasárnapi visszavágóján, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát.