Fantasztikus hír! Egy 11 éves mosonmagyaróvári diák kitartásának, elhivatottságának, na és persze mérhetetlen tehetségének köszönhetően egy kiváló német focicsapat tagjaként folytathatja pályafutását.

De hogy is történt mindez? – kérdeztük őket pár nappal a telefonhívás után.
Roberto 7 évesen kezdett focizni a MITE-ben. Pár hónapig játszott itt, mert egy győri edző lehetőséget látott benne és elvitte az ETO-ba. 3 éven át képezték itt. Ez alatt megfordult szlovákiai csapatoknál is, de a nyelv miatt maradtak a magyarországi csapatok. Az ETO után a MOTIM-ba került át. Itt játszott még a tavalyi félévben is.

Aztán jött a nyár. Azt gondolnánk, hogy nyáron kevesebb lehetőség van a ’kiugrásra’, hiszen mérkőzések sincsenek..
Az nem is volt. Roberto a keresztapjától kapta ajándékba nyárra az edzőtábori lehetőséget. Így kerültünk Németországba. A többi pedig úgy történt, mint egy mesében. Még nem fogtuk fel igazán, hogy mi is történt?! – kezdte a történetet Lorenzo.

Meséljetek! Hogyan történik egy ilyen felfedezés?
Roberto az első napon egy sima edzésre indult, aztán délután volt egy mérkőzés. Az ott lévő edzők úgy látták, hogy Roberto teljesítménye kimagaslott. Így az edző hívott egy kapus edzőt. Ő is megfigyelte Robertot. Nekem ez már furcsa volt… - mondta még mindig csillogó szemmel az édesapa.

Az edzés végén megkérdezték: „Kivel van ez a gyerek? Kik a szülei?” - akkor beszéltem először velük. Közölték, hogy pár napig külön szeretnének majd edzeni a gyerekkel. Hosszú napok voltak ezek, hiszen Robertonak minderről a lehetőségről semmit nem mondtunk. Az ellenőrző felkészítések után aztán szóltak, hogy „Ritkán látni ekkora tehetséget! Roberto azonnal meg tudott csinálni mindent, amit mondtak neki – a nyelvi nehézségek ellenére is.” Az utolsó edzéseken már 3-4 szakember is összejött, s egy teljesen más felmérést csináltak vele. Nemcsak a technikáját, de a pszichikai felkészültségét és az improvizációit, reakcióit is felmérték.

Amikor legközelebb beszéltem a felkészítőkkel, elmondták: „Nagyon sok edzés volt ebben a pár napban. Több szakmai edző is megnézte, s a felnőtt csapat felkészítői is megbeszélték, hogy milyen kimagasló tehetségű gyerek. Bátor, gyors, rutinos és rendkívül technikás játékos.” Ekkor közölték a hírt, hogy augusztusban hivatalosan is várják az utánpótlás csapatba a fiúnkat!

Mindez pár hét alatt. Mi következik most?
Gyorsan át kellett szervezni az életünket. Mondtuk Robertonak, hogy amit eddig csináltunk, az csak játék volt ahhoz képest, ami ezután vár rá. Hogy most már igazán kemény lesz az élet: messze az otthontól, nyelvi nehézségekkel, más tanulmányi rendszerrel a háta mögött és még sorolhatnám. Kérdeztük tőle, vajon biztosan szeretné-e mindezt? Erre ő azt mondta: „Apa, én mindennél jobban szeretnék a felnőtt csapatba kerülni!” Feleségem már felmondott a munkahelyén, augusztusban ők már költöznek. Én hamarosan megyek utánuk.

Roberto felfogta már, hogy mi történik vele?
Az utolsó pillanatig nem mondtunk neki semmit. Ő ugyan gyanakodott, de én csak azt mondtam, hogy mindenkit így figyelnek az edzők, ne is törődjön vele, csak csinálja azt, amit kérnek tőle. Az utolsó nap kérdezte, hogy „Ha ide kerülne, büszke lennék-e rá?”

Biztos vagyok benne, hogy most mindenki büszke rá. Mi is azok vagyunk! Gratulálunk Robertonak!