Hírek
2019. Február 05. 08:13, kedd | Belföld
Romlott a baromfipiac
Az ágazat az elmúlt másfél-két évben szép eredményeket produkált, de tavaly szeptember környékén már látszott, hogy problémák lesznek.
Nem jók a csirkehúspiac idei kilátásai, mert világszinten és az EU-ban is túltermelés van, ami nyomott árakat eredményez – mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BIT) elnök-igazgatója.
Az ágazat az elmúlt másfél-két évben jó eredményeket produkált, de tavaly szeptember környékén már látszott, hogy kezdenek felhalmozódni a készletek, amelyek még a legderűlátóbb piaci prognózisok szerint is ki fognak tartani júniusig.
A piaci folyamatok alakulásában nagy szerepük volt a különböző állatbetegségeknek, így 2017-ben a madárinfluenzának – amelynek hatásait a magyar baromfiágazat az elmúlt évben már maga mögött hagyta -, valamint az afrikai sertéspestisnek (ASP). Az ASP miatti korlátozó intézkedések nyomán az európai piacon ragadt hús letöri a baromfiárakat, és ez szakértők szerint hosszabb ideig meghatározó tényező marad – írta a lap.
Ehhez hasonló közvetett, de erős befolyása lehet a Brexitnek is. Az Egyesült Királyság ugyanis közel sem önellátó baromfiból, és az európai beszállítók által a brit piacon értékesített baromfihús sorsa bizonytalan, az onnan kiszoruló áru elhelyezése valószínűleg sokaknak megoldhatatlan gondot okoz majd – hívta fel a figyelmet Csorbai Attila, hozzátéve: eközben Ukrajnából továbbra is nagy mennyiségben érkezik az európai piacra legálisnak tűnő, de inkább féllegális áru, ami szintén árlenyomó tényező.
Forrás: veol.hu
Kép: illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
