Hírek
2012. Június 14. 10:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Serdülő Judo Európa-kupa Győrben
Ismét nagyszabású nemzetközi sportesemény helyszíne lesz városunk, hiszen június 16-17-én Győrben rendezik meg az ötödik Serdülő Judo Európa-kupát.
Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kifejtette, városunk kiemelt figyelmet fordít sportéletére, nem csak a felnőtt versenyzők, de az utánpótlás-nevelés tekintetében is.
Győr az elmúlt időszakban már számos rangos nemzetközi tornát rendezett, így kellő tapasztalata van a szervezésben. Az önkormányzat a judo Európa-kupát anyagilag is, 2,5 millió forinttal támogatja.
A versenynek azért is szívesen ad otthont városunk, mivel a judo tagja annak a kilenc sportágnak, amelyek szerepelnek az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) programjában. Mint tudjuk, ha a nemzetközi szövetség elfogadja Győr pályázatát, úgy 2017-ben városunk ad otthont az EYOF-nak.
Borkai Zsolt a Magyar Judo Szövetség jelenlévő képviselőinek azt kívánta, hogy versenyzőik járjanak sikerrel a londoni olimpián.
Nagy György a szövetség főtitkára elmondta, a londoni ötkarikás játékokon nyolc versenyzőnk méreti meg magát, közülük többen éppen a korábbi Serdülő Judo Európa-kupákon tűntek fel. A főtitkár annak a lehetőségét is felvetette, hogy a 2017-es EYOF előtt Győr egy még rangosabb világeseménynek is helyet adhatna a serdülő korosztályt illetően.
Nagy András a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója a hétvégi Serdülő Judo Európa-kupával és Vági Miklós Emlékversennyel kapcsolatban kifejtette, a Magvassy Sportcsarnokban három szőnyegen folynak majd a küzdelmek. Tíz ország (Magyarország, Horvátország, Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Ausztria, Montenegró, Szerbia, Moldávia) több mint 300 versenyzője vesz részt a két napos viadalon.
A Program:
Június 16. szombat
7:30: mérlegelés
8:00: sorsolás
10:00: fiú 36,40,45, 50 és 55 kg, lány 36,40, 44 és 48 kg selejtezők
14:30: megnyitó ünnepség
15:00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás
Június 19. vasárnap
7:30: mérlegelés
8:00: sorsolás
10:00: fiú 60, 66, 73, 81 és 81+ kg, lány 52,57, 63 és 63+ kg selejtezők
15:00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
