Hírek
2012. Július 18. 12:38, szerda |
Kék hírek
Forrás: Kómár Viktória r. főhadnagy sajtóreferens, Veszprém MRFK
Sértettek jelentkezését várja a Pápai Rendőrkapitányság !
![Sértettek jelentkezését várja a Pápai Rendőrkapitányság !](/external/image_cache/c/9/e/c9e593fac4ed1fcd54ba04a8c75f133c.jpg)
A Pápai Rendőrkapitányság eljárást indított csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt Hungler Győző Antal (1970) toldi lakossal szemben, aki 2010-ben és 2011-ben számos alkalmi ismeretséget kötött elsősorban dízelüzemű járművel rendelkező kisvállalkozókkal, akiknek a jogszerűség látszatát keltve az aktuális kiskereskedelmi árnál olcsóbban kínált gázolajat eladásra. A megtévesztett áldozatoknak azonban üzemanyag helyett ténylegesen vizet értékesített. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekményeket elsősorban Budapesten, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében követte el. Az eljáró nyomozóhatóság feltételezése szerint a felderített sértetti kör koránt sem teljes, a megkárosított személyek többsége - érdekei érvényesítését reménytelennek ítélve - még nem tett Hungler ellen feljelentést. A gyanúsított korábbi budapesti tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, kivonta magát a vele szemben indított büntetőeljárás alól, ezért elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A pápai rendőrök kérik, hogy aki a képen látható személy tartózkodási helyét ismeri, hollétéről bármilyen információval rendelkezik, vagy akinek a sérelmére az ismertetett módszerrel bűncselekményt követett el, jelentkezzenek a (89) 313-011-es telefonszámon.
(Pápai Rendőrkapitányság)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 09. 08:07, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek egy iskolaőr ellen, aki egy hetedikes kislányt zaklatott
2024. Augusztus 09. 08:06, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek a lányát kádba fojtó nővel és élettársával szemben
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát egy Nyírbátor közeli településen.
2024. Augusztus 08. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Szándékos emberölés gyanújával vettek őrizetbe Romániában két, intenzív osztályon dolgozó szakorvost
2024. Augusztus 06. 08:01, kedd | Kék hírek
Feltörte a Neptun-rendszert, magának utalta el hallgatók ösztöndíját
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanús