Hírek
2013. Február 25. 10:56, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Soproni kettős gyilkosság - Mindhárom fiatal ellen vádemelést javasol a rendőrség
Emberölés, rablás és lőfegyverrel visszaélés miatt javasol vádemelést az ügyészségnek a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság mindhárom szereplője ellen.
A vádemeléstKárolyi Zoltán alezredes, bűnügyi osztályvezető hétfőn Győrben reggel jelentette be.
A sajtótájékoztatón azt mondta, a "kivégzésszerűen, hidegvérrel" elkövetett gyilkosság három szereplőjét tíz óra alatt sikerült a rendőröknek elfogniuk, de számos, a bűnösséget egyértelműen bizonyító szakértői vizsgálatra volt szükség, ezért húzódott mostanáig a nyomozás.
Közlése szerint a háromfős - akkor 19 éves fiúkból álló - társaságból a jó anyagi körülmények közt élő, de kaszinózó, otthonról ezért többször értékeket ellopó V. Roland volt a cselekmény értelmi szerzője, aki tagja volt a lőtéren működő lövészklubnak. V. Roland találta ki, hogy a lőtérről "tanúkat nem hagyva" szerezzenek pénzt és fegyvert, hogy aztán az utóbbiakkal újabb bűncselekményeket követhessenek el.
T. Attilát végrehajtóként jellemezte a bűnügyi osztályvezető. Ő - miután harmadik társuk, M. Tamás felderítette a terepet - V. Rolanddal együtt gyakorolt a lőtéren, majd amikor látta, hogy "likvidálni tudják" annak vezetőjét, 30-50 centiről egyszer arcon, egyszer nyakon lőtte a férfit, a földre zuhant embert pedig kétszer mellkason lőtte. A négy lövésből három egyenként is halálos sérülést okozott volna.
A holttestet elrejtették, majd nekikezdtek a terület átkutatásának, ekkor lépett be a második áldozat, akit T. Attila fél méterről arcon lőtt, majd amikor fegyvere elakadt, társa tüzelt rá, megsebesítve a férfit. Az áldozat ekkor a földre rogyott, T. Attila pedig "kivégzésszerűen" tüzelt rá - tette hozzá.
Károlyi Zoltán elmondta: a fiúk ezt követően V. Roland lakásán osztották el a zsákmányt, válogatták ki a lőszereket, majd, hogy alibit igazoljanak maguknak, "belementek a soproni éjszakába". Másnap elrejtették a három zsákmányolt fegyverbe nem illő lőszereket és a lőtéri naplót, majd iskolába mentek; ott fogták el őket.
A bűnügyi osztályvezető elmondta: mindhárom fiú ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen - M. Tamás esetében bűnsegédként - elkövetett emberölés, lőfegyverrel visszaélés és - két korábbi soproni támadás miatt - fegyveresen elkövetett csoportos rablás miatt javasolnak vádat emelni. Az erről szóló indítványt a nap folyamán megküldik a megyei ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
