Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2022. Július 12. 07:15, kedd | Helyi

Startup konténerek a győri Egyetemen

Startup konténerek a győri Egyetemen

Változatos eszközökkel segíti a kutatói, hallgatói innovációkat és a startup-ökoszisztéma építését a Széchenyi István Egyetem.

Az intézményben összpontosuló tudás és kreativitás eredményeként már eddig is számos startup és spinoff cég jött létre. A támogató közegre jellemző az a kezdeményezés, amellyel az egyetem a fiatal vállalkozások infrastrukturális nehézségein segít. A győri kampuszon három konténert telepítettek, amelyekben három cég talált otthonra.

„A Széchenyi István Egyetem (SZE) célja egy modern innovációs ökoszisztéma megteremtése, amelybe beletartozik a munkatársaink által létrehozott szellemi javak hasznosításán alapuló startup és spinoff vállalkozások támogatása is. Létrejöttüket, működésüket több eszközzel is segítjük, és ennek egy újabb eleme a vállalkozások infrastrukturális lehetőségeit bővíti” – fogalmazott Vági Kornél, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának központvezetője.

Hozzátette, felismerték az igényt, hogy ezek a vállalkozások megfelelő munkaállomásokkal, irodai és műhelykapacitással rendelkezzenek. A konténerek telepítésével pedig mindezt a kampuszon, vagyis közvetlenül az egyetemi közegben, a szellemi műhely és a laboratóriumok közelségében maradva tudta biztosítani az intézmény.

Vági Kornél kiemelte, az épülő győri Tudományos és Innovációs Park egyik fontos funkciója a startup és spinoff vállalkozások fejlődését segítő, korszerű inkubációs környezet kialakítása, amelynek egyik eleme valósult meg a három konténer elhelyezésével a Belsőégésű Motorok Tanszék épületének szomszédságában. „Három csapat költözött be ezekbe a konténerekbe, amelyek lehetővé teszik számukra a zavartalan munkavégzést” – emelte ki a központvezető. Hozzátette, az így otthonra talált vállalkozások mindegyike a járműfejlesztés valamely területével foglalkozik.

Az ADT Kft. speciális motor fejlesztésén dolgozik, a Quatic Technologies Kft. az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) kollégái által alapított vállalkozás, amely elsősorban elektromos motorok meghajtásához, méréséhez és elemzéséhez kínál termékeket. A harmadik vállalkozás a katasztrófavédelmi robotfejlesztéssel foglalkozó SDRobot, amely szintén a JKK munkatársainak gyümölcse.

A szakember elmondta, a fejlesztés nagy előrelépés a vállalkozások életében, és már most látható az igény a kapacitás bővítésére. Ezért – amennyiben beválnak a mobil műhelyek – további konténerek telepítése is megvalósulhat a kampusz területén.

A „Top 100 magyar találmány és fejlesztés” között tartják számon 2022-ben a Gyuris Attila és csapata által képviselt Advanced Drivetrain Technology (ADT) startup innovatív újdonságát, amely a belsőégésű motorok világában ígérkezik kiemelkedő jelentőségűnek és egyben költséghatékonynak. Az ADT kifejlesztheti azt az átalakított motorblokkból és egyedi hengerfejből álló prototípust, amely először a motorsportban, később pedig az utcai járművek számára is jelentősen növelné a motorok teljesítményét. Gyuris Attila, a Széchenyi István Egyetemen végzett járműmérnök, a Belsőégésű Motorok és Járműhajtások Tanszék munkatársa kérdésünkre elmondta: „Frissen alapított cégünk számára az egyik legnagyobb kihívás a motorunk alkatrészeinek tárolása és szerelése volt. Míg az irodai munkát el lehet végezni akár otthon is, a többi munkafolyamathoz mindenképpen szükségünk volt egy közös, saját használatú helyiségre. Ebben jelentette a megoldást az egyetem által biztosított konténeriroda, amit saját igényeinknek megfelelően tudtunk berendezni, így jelenleg a megbeszélések és a közös számítógépes munkák mellett a kisebb szereléseket is itt végezzük.”

Címkék: egyetem, győr, startup

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi

10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben

Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.

2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi

Befektetői életműdíj a Danának

A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.

2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi

Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?

Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.