Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2011. Március 27. 14:33, vasárnap | Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség

Sugárzó anyag egy budai lakásban

Sugárzó anyag egy budai lakásban

Egy két évvel ezelőtt meghalt professzor gyűjteményének darabjai okoztak kisebb riadalmat Budapesten, az első kerületi Mészáros utcában. Kalászi Pál, az ÁNTSZ sugáregészségügyi készenléti szolgálatának ügyeletese a Független Hírü

A két évvel ezelőtt meghalt idős professzor megszállottan gyűjtötte a műszereket, így kerültek a második emeleti lakásba ezek a hatvanas évekbeli régiségek. A szakember hozzátette: nem tudni, tudatában volt-e a tulajdonos, hogy sugárzó anyagokkal él egy fedél alatt, az egészségére azonban a jelek szerint nem volt hatással, 82 éves korában halt meg – mondta a szakember. Mint mondta, csupán a véletlennek köszönhető, hogy megtalálták ezeket a műszereket, a lakás lomtalanításához érkező férfi ugyanis szintén kedveli ezeket a dolgokat, ráadásul egy sugármérő is volt nála – tette hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy lomtalanítást végző cég tett bejelentést a kapitányság ügyeletére, mert az I. kerületi Mészáros utca egyik lakásában a megengedett értéknél magasabb sugárzást mértek. Miután a katasztrófavédelem Veszélyhelyzeti Felderítő Szolgálata is a megengedettnél magasabb értéket mért, értesítették az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézetet is.

Mint arról a Független Hírügynökség elsőként beszámolt, öt embert vittek kórházba a budai házból, a mentőszolgálat tájékoztatása szerint azonban egyiküknek sem esett baja. Úgy tudni, az ÁNTSZ szombaton este hét óra körül szállította el a sugárzó tárgyakat, ezeket további vizsgálatnak vetik alá.

Független Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.