Hírek
2010. Január 27. 14:14, szerda |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Szadista pornósok: akkor sem álltak le, amikor a nő már sikoltozott

Szadista filmeseket fogtak el a rendőrök Újpesten. A gyanúsítottak szado-mazo pornófilmek készítésében utaztak, a szereplőket viszont azután is tovább kínozták, amikor már komoly sérüléseket is okoztak nekik - jelenti a HavariaPress. Az
A beszerzett információk alapján a rendőrök néhány nappal később megszervezték a rajtaütést a IV. kerületi stúdión, amelyről akkor már tudták, hogy több biztonsági őr is őrzi. Mivel arra is számítottak, hogy ellenállásba ütköztek, a rajtaütésbe kommandósokat is bevontak, így ütöttek rajta a három gyanúsítotton. A helyszínen kínzóeszközök egész arzenálját foglalták le, amelyek közt az ostorok és korbácsok még enyhébbeknek számítottak. Lefoglaltak egy szervert is, melyen 14 terabájtnyi filmanyagot rögzítettek, ezeken eddig 5 szereplőt azonosítottak, de az áldozatok teljes száma legalább tízre tehető, ezért a nyomozók még további sértettek jelentkezését is várják. A rendőrség kezdeményezte a személyi szabadság megsértésével meggyanúsított három ember előzetes letartóztatását, de azt az ügyészség nem kezdeményezte.
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 30. 08:16, csütörtök | Kék hírek
Amerikai katonának adta ki magát, több alkalommal is utalt neki pénzt a magyarországi nő
A balatonalmádi sértett megismerkedett egy magát amerikai katonának valló személlyel az egyik közösségi portálon.
2023. November 29. 17:27, szerda | Kék hírek
Elítélték a tanárt, aki kiskorúval folytatott szerelmi viszonyt
Nem jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a tanárt, aki iskolája kiskorú diákjával folytatott szerelmi viszonyt
2023. November 24. 10:15, péntek | Kék hírek
Másfél év alatt 171 millió forintot szerzett idős áldozatától a csaló
Különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás és gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy idős, beteg embert kihasználó 52 éves férfi ellen.
2023. November 24. 06:00, péntek | Kék hírek
Tényleges életfogytiglanra ítélték az apát, aki álmukban végzett lányaival Aszódon
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszék a férfit, aki a hozzá kapcsolattartásra érkező két lányát álmukban megölte Aszódon - közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.