Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2011. December 10. 08:30, szombat | Helyi
Forrás: gyorplusz.hu

Szakács Imre: „Húsz év elég volt a politika színpadán!”

Szakács Imre: „Húsz év elég volt a politika színpadán!”

Jóllehet parlamenti és megyei önkormányzati választások legközelebb csak 2014-ben lesznek, egy dolog már biztosra vehető:

dr. Szakács Imre országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke három év múlva már nem lesz ott a mandátumokért versengő jelöltek között.

A megyeszékhely egyik legtapasztaltabb jobboldali politikusa, aki 1994-ben tűnt fel először a megyei képviselő-testületben, majd lett négy év múlva honatya, bejelentette visszavonulását. Mint mondja, átadja a helyét a fiataloknak, és más területen próbál szerencsét.

1998-ban választottak meg először a győriek parlamenti képviselőnek, és az elmúlt 12 évben tisztességgel és becsülettel igyekeztem a város, az itt élők érdekeit szolgálni – kezdte Szakács Imre.

Ha az 1998-tól 2002-ig terjedő ciklust nézem, nagy változások történtek, elég, ha csak a Széchenyi tervet, a családsegítő programokat, az államilag támogatott lakáshoz jutási hiteleket, az oktatás átszervezését, a kisiskolák, vagy éppen a vállalkozások szerepének az erősítését, vagy az államadósság csökkentését említem. Ezeknek a programoknak a támogatásával segíteni tudtam a győrieket. 2002 és 2010 között inkább azzal lehetett eredményeket elérni, hogy az ember megpróbált lobbizni, tehát olyan feladatokon dolgoztunk, amelyek Győrnek állami vagy regionális forrásokból pénzt tudtak hozni. Amikor a szocialista kormánynak kellett ellenzéki oldalról valamilyen támogatás, én próbáltam ezt megszervezni, és működött is. Egyébként volt ilyen, hiszen a Széchenyi István Főiskola egyetemmé válása egy közös program volt. 2010-től pedig újra, immáron negyedik ciklusban képviselem a győriek érdekeit. Most vagyok talán a legnehezebb helyzetben képviselőként. Ott van az országnak a katasztrofális pénzügyi és gazdasági helyzete, amit a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok előidéztek. A legnagyobb gond az államadósság mértéke. Éves szinten több ezer milliárd forintot, azt lehet mondani, hogy szinte az összes személyi jövedelemadóból befolyt összeget rögtön fizetjük is ki a különböző bankoknak és az IMF-nek, azoknak, akik hiteleznek az országnak. Szerencsére ez mára jelentősen csökkent. Feladatunk az igazságtalanságokat felszámolni, és a rossz utakat lezárni, ami az elmúlt 8 évben elkezdődött, és ezeket úgy megfordítani, hogy közben működtetni kell a rendszert. Alapvetően nagyon szerencsés vagyok, mert elmondhatom, hogy ilyen változó politikai miliőben is négy parlamenti cikluson át biztosítottak a bizalmukról, a támogatásukról a győriek.

Miért döntött úgy, hogy 2014-ben biztosan befejezi a politikai pályafutását?

1994 óta vagyok jelen a politikai porondon, akkor kerültem a megyei közgyűlésbe, megyei politikusként kezdtem a pályámat. Mindez 2014-ben, amikor ez a ciklus lezárul, éppen 20 éve lesz. Én azt gondolom, hogy húsz év egy adott területen egy ember számára épp elég. Abban a korban vagyok, az ötvenes éveim közepén, amikor még tudok egyszer váltani, és valami új területen ki tudom próbálni magam. Persze csak akkor, ha olyan feladatot kapok, amiről úgy érzem, hogy értelmes, és érdekel. Emellett nagyon sok fiatal jelent meg a megyei politikában, és én úgy hiszem, hogy nekik is területet, lehetőséget kell adni. Nem egy van, akit én úgy ítélek meg, hogy tehetségesebb és képzettebb is, mint én voltam, de akár még azt is megkockáztatom, hogy amilyen most vagyok. Jöjjenek hát a fiatalok, a friss erők, akik másképp kezelnek és intéznek dolgokat, ezért is döntöttem úgy, hogy 2014-ben sem országgyűlési képviselőnek, sem a megyei önkormányzatba nem jelöltetem magam, tehát mind az országos, mind a megyei politika színpadáról kilépek.

Lehet-e már valamit tudni a folytatásról?

Több lehetőséget is látok nyitva magam előtt, de még van durván három évem arra, hogy ezt eldöntsem. Egyelőre közelebbit mondani nem tudok. Nyilván az elmúlt húsz évben végzett munkám, ismertségem, akár a vállalkozói szférában, akár a közigazgatásban, államigazgatásban teremt olyan lehetőséget, amely egy adott pillanatban, a csillagok szerencsés egybeállásának esetén egy új kihívást, új lehetőséget biztosít nekem. És hát van azért egy szakmám is, úgyhogy azt hiszem, nem fogok munka nélkül maradni.

Bakács László

Címkék: Dr. Szakács Imre

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi

A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett

Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.

2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi

Tovább zöldülhet a Szigetköz

Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.

2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi

Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton

Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.

2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi

Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben

A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.