Hírek
2016. Június 13. 13:07, hétfő |
Életmód
Forrás: MTI-V, fotó:Wikipédia, Terence Carter
Szakértő: az angkori kisembert ismerhetjük meg az új régészeti felfedezés nyomán
Az uralkodók és a nekik épített hatalmas templomok után most a Khmer Birodalom kisemberét és mindennapjait ismerhetjük meg a Kambodzsában felfedezett óriási középkori településmaradványok nyomán
- mondta Jelen János Délkelet-Ázsia-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A szakértőt - aki egyúttal a Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektora - azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Journal of Archaeological Science című régészeti szakfolyóirat hétfői számában a középkori Khmer Birodalom Angkor nevű városának közelében hatalmas településmaradványok felfedezéséről számoltak be. A kutatók lézerradarral mutatták ki a sűrű esőerdő alatt húzódó, komplex vízellátórendszerekkel bíró városokat, amelyek sokkal nagyobbak, mint eddig gondolták: egyesek az ötven négyzetkilométert is elérik. Az itteni fejlett kultúrák hanyatlását aszály vagy a vízellátás összeomlása okozhatta.
Jelen János elmondta: mivel a műszer a néhány centiméteres szintkülönbséget is érzékeli, általa olyan épületek, kertek, kutak és víztározók körvonalai is kirajzolódtak, amelyek már régen elpusztultak. A szakértő azt mondta: eddig mindig csak a nagy uralkodókat, a nekik épített hatalmas templomokat, domborműveket láthattuk, "amelyeken az volt, amit ők oda akartak faragtatni". Most azonban a kisembert láthatjuk meg, hogy mit termesztett a kertjében, hogyan vezette el a vizet; vagyis az egész társadalmat és a benne élő embert újra magunk elé képzelhetjük - hangsúlyozta.

A felfedezés jelentőségéről szólva azt mondta: az rázta meg a leginkább a tudományos közvéleményt, hogy a legismertebb és legnagyobb templom, Angkorvat csak egy abból a 70 nagyobb és mintegy háromezer kisebb régészeti lelőhelyből, amely az angkori civilizációt alkotja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód
Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon
2026. Április 04. 14:00, szombat | Életmód
Agrometeorológia: optimálisan fejlődhetnek az őszi vetések, de fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
