Hírek
2010. November 17. 07:49, szerda |
Sport
Forrás: NSO
Szalayék nem tudnak rajthoz állni a 2011-es Dakaron
![Szalayék nem tudnak rajthoz állni a 2011-es Dakaron](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős nem tud rajthoz állni a 2011-es Dakar-ralin. Technikai sportról lévén szó, nem kell sokáig keresgélni az okokat: az Opel-páros a nehéz gazdasági környezetben nem tudta összerakni a rajtoláshoz szük
„Minimális létszámmal, csupán nyolctagú csapattal indultunk volna, amelynek a nevezési díja százezer euró – vagyis mintegy huszonnyolcmillió forint –, ehhez jönnek még az alkatrészek, a gumik, a repülőjegyek, a szállodaköltség, szóval minimum hatvanmillió forint lett volna a verseny költsége. Az egész csapat nagyon szomorú, a versenykamionban navigáló Laklóth Aladár a Dakarhoz igazította színházi munkáját, és mi is mind úgy készültünk, hogy az Atacama-sivatagban töltjük az év első néhány hetét. Az utolsó pillanatig bíztunk benne, hogy összejön, de hiába, úgyhogy csalódottak vagyunk" – mondta Szalay, aki a hét végén szerezte meg első magyar bajnoki címét, tehát némi keserűség vegyül az örömbe.
Ami a jövőt illeti, Szalay azt mondja, máris elkezdte szervezni a 2012-es Dakar-indulást, mert még egy sivatagi show-t nem szeretne kihagyni. Valószínűleg így sem lesz könnyű felvenni a ritmust, hiszen a januárival együtt már két év marad ki, s hosszú sivatagi versenyeken sem indultak az idén. Jövőre ezt is tervbe vette Szalay, már csak azért is, mert most először nem világkupát, hanem vb-t írt ki a nemzetközi szövetség, vagyis az idény végén a sportág történetében először világbajnokot avatnak. A Dakar egyetlen magyar indulója egyébként Horn Albert lesz, aki egy horvát autósnak lesz a navigátora.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:47, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.