Hírek
2010. Július 12. 14:45, hétfő |
Sport
Forrás: NSO
Szávay Ágnes újra nyert a budapesti tornán
![Szávay Ágnes újra nyert a budapesti tornán](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Szávay Ágnes 1 óra 25 perc alatt két játszmában (6:2, 6:4) legyőzte a svájci Patty Schnydert a budapesti WTA-torna vasárnap kora délutáni döntőjében, így megvédte tavalyi bajnoki címét.
Szávay Ágnes és Patty Schnyder vívta a tavalyi budapesti döntőt is, és közös a két versenyzőben, hogy azóta egyszer sem jutottak WTA-torna fináléjába. Egészen mostanáig.
A magyar teniszező ugyanúgy 4:0-val kezdett az első játszmában, ahogyan az elődöntőben a román Alexandra Dulgheru ellen, és ugyanúgy meg is tartotta előnyét. A jelentős különbség abból adódott, hogy amíg a sokat bizonytalankodó Schnyder csupán 60 százalékban ütötte be az első adogatásait, addig Szávay 81 százalékban - és 66 százalékos biztonsággal pontot is ért el belőlük.
Ezzel együtt Schnydernek is volt két bréklabdája, csakhogy a hazai közönség támogatását élvező Szávay mindkettőt hárította.
A második játszma eleje jelentős változást hozott: Schnyder igencsak óvta adogatójátékát, az első kettőt meg is nyerte. A harmadikban aztán Szávay kihasználta első bréklabdáját, ám aki azt gondolta, hogy ezzel megvan a meccs, tévedett: a magyar vetélytársánál tíz évvel idősebb svájci azonnal „visszarabolt", sőt saját szervajátékának megnyerése után majdnem újra elvette Szávayét is. De csak majdnem.
Négy négynél következett a kulcsfontosságú gém. Szávaynak nem is egy bréklabdája volt, csakhogy Schnyder rendre hárította őket, mígnem aztán ő húzhatta volna be az ötödik játékot - csakhogy kettős hibát ütött... „Meccs a meccsben" bontakozott ki, amit a magyar versenyző bírt jobban, és ismét brékelőnybe kerülve döntő lélektani fölényre tett szert.
A befejező gémben, Szávay adogatójátékában Schnyder már pontot sem tudott csinálni, így a 7. helyen kiemelt versenyző 1 óra 25 perc után megnyerte a mérkőzést.
Szávay Ágnes Palermo (2007), Peking (2007) és a tavalyi budapesti diadal (2009) után egyéniben negyedik WTA-tornagyőzelmét ünnepelheti.
„Nagyon nehéz meccs volt, főleg a körülmények miatt, borzasztó meleg volt. Mindketten fáradtak voltunk a hosszú elődöntők miatt. Tavaly is egymással játszottuk a döntőt, és akkor is én nyertem, ez fejben befolyásolhatta Schnydert, az elején kicsit idegesnek tűnt. A közönség fantasztikus volt, csakúgy, mint tavaly. Óriási dolog kétszer hazai pályán tornát nyerni" - mondta Szávay a meccs után.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.