Hírek
2019. Augusztus 07. 17:29, szerda | Sport
Száz érmet szerzett a magyar csapat a Maccabi Európa Játékokon
A magyar csapat 49 aranyérmet, 28 ezüstöt és 23 bronzot, összesen 100 érmet nyert a kedden véget ért budapesti központú 15. Maccabi Európa Játékokon, és ezzel a 42 részt vevő ország között a második legeredményesebb lett.
Jusztin Ádám, a szervezőbizottság társelnöke az ország eddigi legnagyobb multisport-eseményének szerdai záró sajtótájékoztatóján elmondta: ez az eredmény messze túlmutat az előzetes jóslaton, ami legalább harminc érem megszerzését vetítette előre.
Deutsch Tamás, a játékok védnöki testületének vezetője beszámolt róla, hogy a 4,9 milliárd forintos állami támogatásból megvalósult hazai rendezésű esemény legkevesebb 1,5 milliárd adóbevételt hozott az országnak, és emellett több mint 5 milliárdos árbevételt a magyar gazdaság szereplőinek. Beszédét azzal zárta, hogy a kormány megerősítette ígéretét, miszerint állami forrásból létesül zsidó sportközpont Budapesten.
Forrás: origo.hu
Kép: emg2019.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport
Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón
Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.
2026. Április 20. 11:00, hétfő | Sport
Bundesliga - Harmincötödször bajnok a Bayern München
A címvédő Bayern München 4-2-re legyőzte hazai pályán a VfB Stuttgartot vasárnap délután a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójában, és ezzel megszerezte 35. bajnoki aranyérmét.
2026. Április 20. 09:36, hétfő | Sport
Horváth Andrea gokartversenyző, FIA Elnöki Éremben részesült.
A Nemzetközi Automobil Szövetség egyik legrangosabb nemzeti elismerésében, mint a 2025-ben legtöbb pontot gyűjtő magyar női autóversenyző Horváth Andrea, FIA Elnöki Éremben részesült.
