Hírek
2025. November 05. 08:25, szerda | Helyi
Széchenyisek nyerték az Amerikai Futball MEFOB-ot
A Széchenyi István Egyetem együttese, az Uni Győr Sharks nyerte a közelmúltban megrendezett Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Amerikai Futball Bajnokságot.
A csapat úgy aratott fölényes győzelmet, hogy három kulcsjátékosa is hiányzott, mert bekerültek a magyar válogatottba.
A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Amerikai Futball Szövetség szervezésében rendezték meg a napokban a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Amerikai Futball Bajnokságot (MEFOB) – számolt be a sikerről az egyetem.
A Széchenyi István Egyetem csapata, az Uni Győr Sharks a küzdelmek során a nagy rivális Szegedi Tudományegyetemet kétszer – az alapszakaszban és az elődöntőben – is magabiztosan győzte le (18–6; 16–6), míg a döntőben az Óbudai Egyetemmel találkozott, és 26–12-re diadalmaskodott.
„A Széchenyi István Egyetemen kiemelt figyelmet kap a sport, ami az amerikai futball győri fejlődésére is nagy hatással van. Az idei MEFOB-ra mintegy negyven magyar és nemzetközi hallgatóval érkeztünk. Örömteli teher volt, hogy nem tarthatott velünk az intézmény két jelenlegi és egy volt hallgatója, mert ők a magyar válogatottba kaptak meghívást” – mondta el
Baldauf Attila, a Győr Sharks alelnöke elmondta: az idei MEFOB-ra mintegy negyven magyar és nemzetközi hallgatóval érkeztek, a Széchenyi István Egyetemen kiemelt figyelmet kap a sport, ami az amerikai futball győri fejlődésére is nagy hatással van. Hozzátette, a játékosokat a cheerek is elkísérték, hiszen a klub és az egyetem együttműködésében a cheerleading szakosztály is hallgató-sportolókkal képviselteti magát a MEFOB-on.
Kiemelte, az eddigi négy amerikai foci egyetemi bajnokságból kettőt a Széchenyi István Egyetem, kettőt pedig a Szegedi Tudományegyetem nyert meg. „Egyre több fiatal kerül kapcsolatba sportágunkkal, s az intézmény hallgatói között olyanok is akadnak, akiknek egyetemválasztásában is meghatározó szerepet játszott az amerikai foci. A most elért eredmény jól mutatja együttműködésünk erejét, bízom benne, hogy a jövőben is szép sikereket érünk el közösen” – közölte.
(Fotó: Széchenyi István Egyetem)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
