Hírek
2018. Február 06. 11:00, kedd | Helyi
Szegedtől Győrig Rosina szerepére - riport
Kovács Éva, harmadik szereposztásban játszik Mester Viktória és Kálnay Zsófia mellett a szombaton bemutatott A sevillai borbély című vígoperában, a Győri Nemzeti Színház színpadán. Őt kérdeztem.
Láthattuk Verdi: Rigoletto-jában, Kodály Zoldán: Háry János című daljátékában Mária Lujza szerepében és Mozart Varázsfuvolájában, Papagena alakjában.
Sokat utazol. Milyen érzésekkel jössz városunkba?
Immáron a negyedik darabban van szerencsém szerepelni itt Győrben, mondhatnám szinte azt is, hogy Győr a második otthonom. Az anyaszínházam egyébként a Szegedi Nemzeti Színház, ahol pályám is kezdődött, olyan szerepekkel mint például a Pillangókisasszony, a Gilda, Pamina, vagy éppen Antonia.
Rengeteget köszönhetek azonban Győrnek is, hisz itt derült ki számomra, hogy jelentős komikai vénával rendelkezem és ha a Gilda után nem kapok ilyen szerep lehetőségeket, mint a Papagena, vagy akár a Mária Lujza, lehet, ez ki sem derül. Szóval mérhetetlen hálát érzek a színháznak, különösen Forgács Péter igazgató úrnak, Silló István zenei vezetőnek és Medveczky Ádám karnagy úrnak, hogy meglátták bennem ezt a lehetőséget. Ez után már Szegeden is könnyebb szívvel bíztak rám komika szerepet, mely a Norina volt és itt jött a képbe a bel canto világa, melyben úgy érzem megtaláltam önmagamat.
Könnyen rátaláltál Rosina karakterére?
Imádom ezt a szerepet, melyben most láthat a győri közönség és mellé ezt a zenét. Rossini: Sevillai borbélyáról van szó, ami szerintem egy mestermű úgy, ahogy van. Szegeden már debütáltam ezzel a szereppel, mely a CO-OPERA nevű kezdeményezés keretein belül létrejött produkció és boldog vagyok, hogy a részese lehetek.
Nagyszerű a győri csapat, a zenekar, a kórus, a háttér munkások és a közönség is remek. Szeretek itt lenni, úgy érzem, ide haza járok jó messziről ugyan, hisz Szegedről szoktam utazni, de nem bánom, mert ide mindig jó jönni.
Köszönöm szépen!
Én is köszönöm!

Kovács Éva Balczó Péterrel a Győri Nemzeti Színház A sevillai borbély című előadásában.
A riportot Csobay Dániel készítette.
Fotók: Orosz Sándor fotográfus - Békésfotó - Forrás: Győri Nemzeti Színház Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
