Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2010. November 22. 14:33, hétfő | Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség

Szekrény zuhant egy hároméves kisfiúra

Szekrény zuhant egy hároméves kisfiúra

Szekrény esett egy hároméves gyerekre egy budapesti gyerekotthonban. A kisfiút újra kellett éleszteni, de csak fél óra után sikerült. A kicsit azóta is az intenzív osztályon kezelik. Arról senki sem akar beszélni, hogy történt az eset, az

A csatorna egy nézői levélből értesült a történtekről. Ebben az áll, hogy a gyermekotthon igazgatója állítólag megfenyegette kollégáit, hogy aki beszél, azt kirúgja állásából. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője viszont azt a tájékoztatást adta, mire a kollégái kiértek, a kisfiú már nem lélegzett, és nem volt szívműködése sem. Életét fél órás küzdelem árán tudták csak megmenteni.

A csatorna úgy értesült, a gyereknek súlyos fejsérülései vannak, de ezt hivatalosan senki sem erősítette meg. A rendőrség közleményt küldött, amelyben annyit közöltek, hogy az ügyben foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás, ismeretlen tettes ellen.

A gyermekotthon igazgatója nem akart kamerák elé állni, annyit mondott, tart a vizsgálat, és amíg az le nem zárul, semmit sem mond. Így azt sem kommentálta, igaz-e, hogy megfenyegette kollégáit.

Független Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.