Hírek
2010. Június 24. 14:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
Szellemi lemaradás lehet a következménye
Kevés vastartalmú ételt fogyasztanak az 1-3 év közötti gyerekek. Ez pedig szellemi lemaradást, sőt visszamaradottságot okozhat - mondta Zonda Igor, házi gyermekorvos annak az idei felmérésnek az alapján, amelyet a Magyar Gyermekorvosok Társa
Zonda Igor elmondta: a felmérés szerint a gyerekek több mint 80 százaléka nem kapja meg a napi szükséges 8 mg vas mennyiséget, sőt háromból egynek vashiányos az étkeztetése, hiszen az ajánlott kritikus alsó határértéknél is kevesebb vasat kapnak. Ez azért súlyos probléma, mert a vas hiánya befolyásolja a szellemi fejlődést, viselkedési zavarokat okozhat, és ez állhat későbbi rossz iskolai teljesítmények hátterében is. Ráadásul az 1-3 évben el nem fogyasztott vas, utólag nem pótolható, tehát a vashiány következményei visszafordíthatatlanok lehetnek - tette hozzá.
A gyermekorvos szerint a vashiány ellen legjobb minél több nagy vastartalmú ételt adni a gyerekeknek. Mivel azonban a brokkoliban, spenótban, céklában lévő vas felszívódása bizonytalan, azt ajánlja, hogy tejalapú gyermekitalt adjanak a szülők csemetéiknek, mert ennek összetétele optimális és vastartalma megfelelő.
Zonda Igor elmondta azt is, a felmérés alapján a gyermekek a maximálisan ajánlott sómennyiség négyszeresét eszik meg egy nap, ez pedig felnőtt korban magas vérnyomáshoz, valamint szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet. A vizsgálatból az is kiderült, hogy szinte nincs olyan 1-3 éves gyerek, aki ne kapna minden nap édességet, sőt csaknem 70 százalékuk naponta legalább kétszer eszik valamilyen cukrozott ételt. Ez pedig cukorbetegséghez vezethet - tette hozzá.
A felmérésben 200, 1-3 éves kisgyermek szüleit kérték meg, hogy vezessenek 3 napról táplálkozási naplót. Az eredmény reprezentálta a városi 1-3 éves gyerekek étkezési szokásait.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.